Éppen lejtőre került a mutató a hétvégére

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 606,35 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 153,80 ponttal, 0,34 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 74,77 milliárd forint volt a múlt heti 77,5 milliárd forinttal szemben. A vezető részvények árfolyama az OTP kivételével erősödött a héten. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy új történelmi csúcsokon járt a BUX a héten, az emelkedést a kedvező nemzetközi hangulat is segítette. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a héten tartott kamatdöntő ülésén nem változtatott a monetáris kondíciókon. A megjelent közleményben a döntéshozók kiemelték, hogy az eurózónában a recessziós félelmek enyhültek, így a hazai inflációs kilátásokat övező kockázatok újra kiegyensúlyozottá váltak. Kitértek arra, hogy a jegybank növekedési kötvényprogramjának (nkp) keretösszegét a magas kihasználtság miatt az eredeti 300 milliárd forintról 450 milliárd forintra emelik január 1-jétől. Az Equilor szerint az MNB közleményében a legfontosabb üzenet nem változott: a monetáris tanács ezen tényezők árstabilitás fenntartására gyakorolt hatását a monetáris politika 5-8 negyedéves horizontján értékeli. A tanács a monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz, amelynek során nagyban támaszkodik a beérkező adatokra és a negyedévente megjelenő inflációs jelentés előrejelzésére. Erre az évre az MNB elemzői a növekedési előrejelzést 4,5 százalékról 4,9 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 3,7 százalékra, a 2021-est 3,3 százalékról 3,5 százalékra emelték, 2022-ben 3,5 százalékos bővülést várnak. Az inflációs kilátásokat is kissé felfelé korrigálták az MNB szakértői, idén 3,3, jövőre 3,5, 2021-ben 3,3, 2022-ben 3 százalékos inflációra számít a jegybank. A friss inflációs jelentésben az olajárra vonatozó prognózist 64,1 dollárról 63,8 dollárra módosították, jövőre 60,4, 2021-ben és 2022-ben 58,5 dolláros árfolyammal számoltak. A legnagyobb növekedési kockázatnak az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségeket tekintik a piaci szereplők. Az európai kilátásokat a Brexitet övező bizonytalanság is rontja. Kedvező fejlemény ugyanakkor, hogy a gazdasági növekedés az idei év harmadik negyedévében szerte Európában meghaladta az elemzői várakozásokat. A Richter továbbra is saját részvényeket vásárolt.

Hétfőn arról tájékoztatott a társaság, hogy a múlt hét csütörtöki és a pénteki kereskedésben 8-8 ezer darab saját részvényt vettek, az átlagárak 6 083 és 6 148 forinton alakultak. Ezt követően hétfőn vásároltak még 8,5 ezer darabot 6 232 forintos átlagáron. A héten lezajlott az SKB Banka akvizíció pénzügyi zárása. Az akvizíciót májusban jelentette be az OTP, az eladó a Societe Generale volt, az SKB Banka 9 százalékos részesedéssel bír Szlovéniában.

A vezető részvények közül a Richter erősödött a héten a legnagyobb mértékben, 2,74 százalékkal, pénteki záró ára 6380 forint volt, heti forgalma meghaladta a 18,2 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama a héten 1,03 százalékkal nőtt, pénteken 441,5 forinton zárt, heti forgalma 1,588 milliárd forintot tett ki.

A harmadik legerősebb papír a Mol volt, árfolyama a héten 0,62 százalékkal javult, pénteken 2924 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma 11,38 milliárd forintot ért el.

Az OTP jegyzése a héten 2,56 százalékkal csökkent, pénteken a záróára 15 200 forint volt, heti forgalma viszont 37,184 milliárd forintot mutatott.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3773,28 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 69,28 ponttal, 1,80 százalékkal alacsonyabban.

Ezt olvasta már?

Egyhelyben járt a forgalom leesett a mutató »

4IG 619 (-2,98 ) AKKO Invest 463 (-0,64 ) ALTEO 746 (-0,27 ) APPENINN 360 (-0,83 ) AutoWallis 81 (1,75 ) CIGPANNONIA 185 (-1,60 ) DELTA 96 (-4,38 ) EHEP 2470 (-1,98 ) ENEFI 333 (4,06 ) FUTURAQUA 67 (-5,67 ) GSPARK 3280 (-1,20 ) Gloster 2700 (4,65 ) KULCSSOFT 1550 (2,65 ) MOL 1826 (-1,78 ) MTELEKOM 384 (0,13 ) NORDTELEKOM 30 (-2,92 ) NUTEX 30 (-2,26 ) OPUS 255 (-0,78 ) ORMESTER 11550 (-4,55 ) OTP 10840 (-3,30 ) OTT1 204 (5,55 ) PANNERGY 614 (-2,54 ) RABA 870 (-0,23 ) RICHTER 6585 (-3,45 ) SET Group 70 (-0,43 ) TAKAREK 481 (0,21 ) WABERERS 902 (0,22 )