Felrántotta a piacot az MT - 4iG ügylet

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,63 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 40 327,45 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta: negatív hangulatban zajlott a kereskedés, aminek nemzetközi okai voltak. A magyar piacon a nap híre a Magyar Telekom előzetes bejelentése volt arról, hogy eladja a T-Systems Magyarországot a 4iG-nek. A bejelentést követően mindkét társaság árfolyama emelkedni kezdett. Hozzátette, a piacon korábban már pletykáltak erről. A többi vezető részvény ára esett, a legnagyobb mértékben a Mol gyengült. A forint piacán a délelőtt nyilvánosságra hozott, alacsonyabb júniusi inflációs adatok miatt gyengült a forint, a befektetők ugyanis azt gondolják, hogy az MNB így még hosszú ideig fenntarthatja az ultra laza monetáris politikát - mondta Varga Zoltán.

A Magyar Telekom és a 4iG kedden jelentette be, hogy a 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot, a kis- és középvállalati értékesítési üzletág kivételével, melyet előtte leválasztanak. A felek megegyeztek a vételárban és a főbb feltételekben, azonban a tranzakció teljes feltételrendszere - a T-Systems Magyarország átvilágítása és a felek közötti további tárgyalások függvényében - a végleges adásvételi szerződés aláírásával válik kötelező erejűvé. A tranzakció zárása az idén várható. A Magyar Telekom 1,92 százalékos, a 4iG 1,10 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. A fogyasztói árak júniusban átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden nyilvánoságra hozott adatai szerint.

A Mol árfolyama kedden 82 forinttal, 2,69 százalékkal 2964 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,49 százalékkal 12 090 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 8 forinttal, 1,92 százalékkal 424,50 forintra erősödött, forgalma 371,9 millió forint volt.

A Richter-papírok 40 forinttal, 0,78 százalékkal 5100 forintra gyengültek, forgalmuk 573,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4432,41 ponton zárt kedden, ez 52,37 pontos, 1,17 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Pozitívan állnak a mai naphoz a BÉT-en »