-->

Hát nem volt dicsőséges a teljesítmény

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,52 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 404,66 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek azt mondta, a magyar piac alulteljesítő volt Európában. A szakértő szerint az európai piacok nagy része azért emelkedett, mert pozitív híreket várnak a Brexittel kapcsolatban. Sőt, ez már olyan szinten önmagát gerjesztő folyamat lett, hogy a DAX index éves csúcsra emelkedett a többnyire negatív német makrohírek ellenére - mondta. A magyar piacról azt mondta, hogy az elmúlt napokban nagyon sokat emelkedő OTP a nagy forgalom ellenére szerdán nem tudta áttörni 13 250 forintos történelmi csúcsát, a közel 7 milliárd forintos vételi erő nem volt ehhez elég. Baráth Tibor úgy vélte, pár napon belül ez nem is fog sikerülni, ahhoz nagyobb felhajtóerő kell. A vezető üzletkötő szerint nagyon szembetűnő volt, hogy a Molt a nap végére szépen "visszapofozták", majdnem abszolut napi mélypontján - 2804 forint volt az alja - zárt, miközben kedden 2900 forint is volt a nap elején. Megjegyezte, annak ellenére, hogy világszerte csökkennek az olajárak, az OMW elmúlt két hónapos sávjának mégis inkább a tetején van, a Shell pedig a sáv közepe felett egy picit, míg a Mol egyértelműen az alján, ami nem indokolt. Kitért arra is, hogy a "Mészáros-papírok" a hétvégi önkormányzati választások után jelentősen veszítettek vonzerejükből. Az Opus árfolyama nap közben 300 forint alá esett, végül valamivel felette zárt. Az Opus utoljára 2017-ben volt 300 alatt - tette hozzá. A 4iG-nek 783 volt az alja, de jobban visszajött, 828-on fejezte be a napot. A devizapiacon a forint az euróval szemben permanensen gyengült, 332,50 körül kezdte a napot, napon belül volt 333,50 is. Úgy vélte, a gyengülésben szerepe volt annak, hogy Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke azt mondta, tartósan fel kell készülni az alacsony kamatokra.

A Mol 36 forinttal, 1,26 százalékkal 2810 forintra gyengült, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 13 120 forintra esett, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 446 forintra erősödött, forgalma 244,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 38 forinttal, 0,77 százalékkal 4970 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3911,50 ponton zárt szerdán, ez 71,53 pontos, 1,80 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

4IG 545 (-2,33 ) AKKO Invest 408 (-1,57 ) ALTEO 798 (-2,21 ) APPENINN 328 (-1,80 ) AutoWallis 81 (-0,85 ) CIGPANNONIA 342 (0,88 ) DELTA 72 (0,70 ) EHEP 1580 (-2,17 ) ENEFI 290 (-3,33 ) FORRAS/T 1270 (-11,81 ) FUTURAQUA 53 (-3,11 ) MASTERPLAST 834 (0,97 ) MOL 1628 (0,49 ) MTELEKOM 345 (-0,72 ) Megakran 4 (-7,73 ) NORDTELEKOM 21 (-4,89 ) NUTEX 21 (-2,09 ) OPUS 215 (-2,27 ) ORMESTER 12000 (12,15 ) OTP 10120 (0,50 ) OTT1 150 (-0,13 ) PANNERGY 724 (-0,28 ) RABA 900 (-1,32 ) RICHTER 6735 (-0,74 ) SET Group 53 (-1,11 ) TAKAREK 447 (0,22 ) WABERERS 1210 (-0,82 ) ZWACK 16400 (0,31 )