Jó hírekkel indul a hét a BÉT-en

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Emelkedéssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Tóth Bálint az MTI-nek hétfőn azt írta, hogy a kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedhet a budapesti tőzsde. A vezető részvényeket illetően kiemelte: a Richter emelkedhet, az OTP-részvények ára pedig tovább csökkenhet. A Mol fontos ellenállások közelében tartózkodik, a 200 napos mozgóátlag áttörésével próbálkozhat, míg a Magyar Telekom a 425 forintos szintet célozhatja meg - írta.

Megvalósult az Opus Global Nyrt. és a Konzum Nyrt. egyesülése, az Opus lett a Konzum jogutódja, az Opus változatlan társasági formában működik tovább, cégjegyzékszáma és cégformája változatlanul hagyása mellett. A jogutód társaság részvényeivel július 1-től kereskednek a Budapesti Értéktőzsdén - közölte az Opus a tőzsde honlapján hétfőn. A közlemény szerint az Opus engedélyt kapott arra, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 24,85 százalékos, közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást, a CIG EMABIT-ben pedig 24,85 százalékos, közvetett tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen.

Az Opus az MKB Bankban 22,85 százalékos, közvetett befolyásoló részesedést megtestesítő szavazati jogot szerzett. A beolvadás további része, hogy az Opus megszerezte a korábban a Konzum Nyrt. tulajdonában lévő 8 860 027, azaz nyolcmillió-nyolcszázhatvanezer-huszonhét darab, egyenként száz forint névértékű, Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. által kibocsátott törzsrészvény ("Appeninn Részvény") tulajdonjogát. Ezzel a társaság által birtokolt, szavazati jogot biztosító Appeninn részvények száma 8 860 027 darabra, az Appeninn Nyrt.-ben fennálló szavazati jogának mértéke nulláról 18 százalékra nőtt - közölték.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,20 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 40 279,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 3152 forintot ért záráskor, forgalma 1,6 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,88 százalékkal 11 300 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 421 forinton zárt a papír, forgalma 176,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,29 százalékkal 5235 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Ezt olvasta már?

Csupán Londonban jó a hangulat »

4IG 840 (1,45 ) AKKO Invest 29200 (-0,68 ) ALTEO 772 (0,78 ) ANY 1350 (-1,10 ) APPENINN 412 (-1,67 ) AutoWallis 98 (-1,41 ) BIF 307 (2,68 ) CIGPANNONIA 249 (-3,49 ) Duna House A 3750 (0,27 ) EMASZ 31200 (-0,64 ) ENEFI 417 (-0,71 ) ESTMEDIA 115 (1,59 ) FUTURAQUA 90 (-3,85 ) GSPARK 4630 (0,65 ) KULCSSOFT 1200 (-4,00 ) MASTERPLAST 754 (-0,79 ) MOL 2844 (1,21 ) MTELEKOM 450 (0,90 ) NORDTELEKOM 42 (-4,07 ) NUTEX 28 (0,36 ) OPUS 309 (1,31 ) ORMESTER 6800 (-2,86 ) OTP 13100 (-0,15 ) OTT1 256 (-0,58 ) PANNERGY 748 (1,36 ) RABA 1075 (-0,46 ) RICHTER 5020 (1,01 ) SET Group 106 (-3,64 ) TAKAREK 570 (2,15 ) ZWACK 17150 (0,29 )