Ma megemberelte magát a mutató

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 465,05 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 44 597,05 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az ázsiai piacok szépen visszapattantak a befektetők optimistábban látják a kínai koronavírus terjedésének megakadályozását. Az elemző szerint ez tükröződött a reggeli órákban az európai parketten is, így például a német DAX index is újabb csúcsokra tört fel. Hozzátette: míg azonban a nyugat-európai tőzsdéken a nap végére alábbhagyott a lendület, a budapesti tőzsdén kitartott, és 1 százalék körüli pluszban zárt a hazai részvénykosár. Az OTP és a Magyar Telekom erős teljesítményt nyújtott, a Molnak a keddi nagy esés után sikerült némileg visszapattannia. A keddi általános gyengeséget követően az amerikai piacokat is visszapattanás jellemzi, ott ugyancsak az ázsiai optimizmus jelei tükröződnek. A befektetők most a vállalati jelentésekre, globális piacokra tudnak fókuszálni - mondta az elemző.

A Mol 48 forinttal, 1,78 százalékkal 2748 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,61 százalékkal 14 550 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,66 százalékkal 461 forintra emelkedett, forgalma 291,6 millió forint volt.

A Richter-papírok 5 forinttal, 0,07 százalékkal 6695 forintra gyengültek, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3692,37 ponton zárt szerdán, ez 8,55 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

4IG 604 (-0,33 ) AKKO Invest 426 (-0,70 ) APPENINN 337 (-3,71 ) CIGPANNONIA 293 (-0,34 ) DELTA 80 (-1,24 ) FUTURAQUA 60 (-4,31 ) MOL 1686 (2,00 ) MTELEKOM 368 (0,14 ) NUTEX 22 (1,13 ) OPUS 244 (-0,81 ) OTP 9210 (-1,07 ) RICHTER 6465 (-0,69 ) TAKAREK 434 (-0,23 ) WABERERS 1165 (4,02 )