Már megint történelmet írt az OTP

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,37 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 41 845,95 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a hazai parkett a vegyes nemzetközi hangulattal szemben "szuper" napot zárt. A befektetők az elmúlt napokban - a régiós piacokkal együtt - megtalálták a BÉT-et, így most a lengyel piaccal együtt emelkedik - tette hozzá. Az elemző kiemelte, hogy az OTP a hétfőn felállított történelmi rekord után kedden új csúcson zárt, és hasonlóan erős volt a Mol és a Richter is. A BÉT-en kedden felfüggesztették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését a kibocsátó kérésére, ennek okáról a társaság a piac zárásáig nem tett közzé tájékoztatást. Az Opus a hétfői 3,44 százalékos erősödés után kedden 3,14 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. A papír kibocsátója, az Opus Global Nyrt. hétfői bejelentése szerint piaci visszaélést gyanít a részvények kereskedésének piacán, ezért bejelentést tett a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). A bejelentés short ügyletekre vonatkozott, a jegybank vizsgálja az ezzel kapcsolatos esetleges jogszabálysértéseket.

A Mol 54 forinttal, 1,89 százalékkal 2914 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 170 forinttal, 1,27 százalékkal 13 540 forintra nőtt, forgalmuk 9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,78 százalékkal 451,50 forintra emelkedett, forgalma 284,8 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 85 forinttal, 1,66 százalékkal 5220 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3993,55 ponton zárt kedden, ez 31,43 pontos, 0,79 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Ezt olvasta már?

Börze - tényleg minden jó,ha jó a vége »

4IG 711 (2,60 ) AKKO Invest 445 (0,34 ) ALTEO 784 (0,51 ) ANY 1200 (-0,41 ) APPENINN 383 (1,32 ) AutoWallis 80 (-0,62 ) DELTA 104 (0,38 ) EHEP 3400 (0,59 ) FUTURAQUA 75 (-0,79 ) GSPARK 3500 (-2,51 ) MASTERPLAST 628 (1,95 ) MOL 1952 (-0,91 ) MTELEKOM 398 (1,27 ) NORDTELEKOM 32 (2,89 ) NUTEX 30 (-1,32 ) OPUS 275 (3,58 ) ORMESTER 12200 (-2,40 ) OTP 10630 (2,51 ) OTT1 211 (0,48 ) RABA 918 (0,22 ) RICHTER 6710 (-1,47 ) SET Group 71 (1,29 ) TAKAREK 540 (2,66 ) WABERERS 832 (5,32 ) ZWACK 17350 (2,06 )