Minden nap történelem van a börzén

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 563,38 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs.

A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a gyengébb ázsiai kereskedést követően az európai piacok is gyengébben kezdtek. Európában vegyes a kép, a német piac például az SAP jelentését követően 0,5 százalék körüli emelkedésben van, gyakorlatilag ez az egy papír húzza fel - mondta. A magyar piac a keddi kereskedési naphoz hasonlóan felülteljesített, ismét a Richter és a Mol húzta fel a BUX-ot. Az OTP nem tudott emelkedést felmutatni, a Magyar Telekomot pedig "megütötték". Az amerikai piacokon - ahol szintén a vállalati jelentések vannak a fókuszban - a keddi csúcsok után nem rajzolódik ki egyértelmű irány, az egyik kulcspont a Facebook zárás utáni gyorsjelentése lesz - tette hozzá.

A Mol 70 forinttal, 2,07 százalékkal 3450 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban, amivel megdöntötte március 19-én felállított éves maximumát.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 970 forintra csökkent, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,30 százalékkal 456 forintra esett, forgalma 485,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,86 százalékkal 5895 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4432,75 ponton zárt szerdán, ez 42,65 pontos, 0,97 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Ezt olvasta már?

Hát ez mégsem volt igazán szép nap »

4IG 918 (-2,65 ) AKKO Invest 28200 (-2,76 ) ALTEO 760 (-1,81 ) APPENINN 440 (0,11 ) AutoWallis 115 (2,69 ) BIF 293 (-2,01 ) CIGPANNONIA 331 (-2,65 ) CSEPEL 730 (4,29 ) EHEP 14200 (0,71 ) EMASZ 25200 (0,80 ) ENEFI 608 (3,75 ) ESTMEDIA 119 (-1,00 ) FORRAS/OE 1010 (-1,94 ) FORRAS/T 1560 (1,30 ) FUTURAQUA 120 (4,35 ) GSPARK 4370 (0,92 ) MASTERPLAST 710 (-0,84 ) MOL 2886 (-2,70 ) MTELEKOM 418 (-0,48 ) NORDTELEKOM 47 (-2,08 ) NUTEX 30 (-1,32 ) OPUS 390 (-2,31 ) ORMESTER 12600 (3,28 ) OTP 12290 (0,33 ) OTT1 272 (1,30 ) RICHTER 4852 (-0,57 ) SET Group 662 (-1,05 ) TAKAREK 614 (-2,54 ) WABERERS 1320 (0,76 ) ZWACK 16700 (0,60 )