Most a Richter és a Mol ellensúlyozzott

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 44 422,81 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Mol és a Richter piacára visszatértek a vevők, így a két blue chip emelkedni tudott, az OTP viszont tovább gyengült. A bankpapír árfolyamának csökkenését a Mol és a Richter ellensúlyozni tudta, így a BUX-index pluszban tudott zárni. Az elemző ugyanakkor megjegyezte, hogy nem állt konkrét hír a Mol és a Richter erősödése mögött, az OTP gyenge teljesítménye pedig szerinte profitrealizálással magyarázható, ugyanis a bankpapír árfolyama tavaly év végén jelentősen emelkedett. Móró Tamás szerint a következő héten az amerikai vállalati jelentések lehetnek a befektetők figyelmének középpontjában. Emellett az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közt zajló kereskedelmi tárgyalásokról is érkezhetnek hírek, amelyek azért foglalkoztatják a piaci szereplőket, mert van egy olyan félelem, hogy az Egyesült Államok a Kínával szemben alkalmazott büntetővámok módszerét alkalmazná az unióval szemben. A lehetséges büntetővámok az autóipart sújthatják, ez pedig sem a német, sem a magyar gazdaság számára nem szerencsés forgatókönyv - fogalmazott az elemző.

A Mol 34 forinttal, 1,21 százalékkal 2854 forintra erősödött, 4,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,94 százalékkal 14 140 forintra csökkent, forgalmuk 12,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,90 százalékkal 449 forintra nőtt, forgalma 177,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,55 százalékkal 6645 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3754,83 ponton zárt pénteken, ez 3,28 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Ezt olvasta már?

Hamarosan újra elstartol a BÉT Részvényfutam »

4IG 575 (1,23 ) AKKO Invest 432 (-0,46 ) ALTEO 810 (-2,64 ) ANY 1335 (-1,11 ) APPENINN 349 (-1,69 ) AutoWallis 95 (-4,04 ) BIF 291 (-4,90 ) CIGPANNONIA 170 (-3,85 ) Duna House A 3620 (-0,82 ) EHEP 7500 (8,70 ) ENEFI 399 (9,92 ) ESTMEDIA 99 (-5,90 ) FUTURAQUA 94 (2,17 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KULCSSOFT 2120 (-7,02 ) MASTERPLAST 700 (-3,05 ) MOL 2458 (-2,46 ) MTELEKOM 419 (-1,41 ) NORDTELEKOM 40 (-4,76 ) NUTEX 32 (-4,50 ) OPUS 249 (-5,61 ) OTP 14350 (-1,51 ) OTT1 180 (-2,70 ) PANNERGY 716 (0,85 ) RICHTER 6635 (-2,07 ) SET Group 86 (-6,32 ) TAKAREK 472 (0,43 ) WABERERS 1000 (-2,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )