Történelmi csúcson az OTP és a BUX

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Új történelmi csúcson zárt a BUX: a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 306,58 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 43 598,19 ponton zárt csütörtökön, amivel túlszárnyalta korábbi, április 24-én felállított 43 563,38 pontos történelmi csúcsát.

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A legjobb teljesítményt az OTP nyújtotta, mely szintén új történelmi csúcson fejezte be a napot. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt mondta, a globális nemzetközi hangulatnak köszönhetően, mely kifejezetten támogató volt, optimista volt a hangulat a magyar piacon. A BUX emelkedése elsősorban az OTP-nek köszönhető, de a Mol is erősödött. A Richter esetében az elmúlt napok, hetek emelkedése után megjelentek a profitrealizálók, de az OTP és Mol erősödése bőven kompenzálta a gyógyszerpapír mostani, gyengébb teljesítményét - tette hozzá. Európában is optimista a hangulat, az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodással kapcsolatos optimizmus tovább hajtotta felfelé az árakat. Emellett jöttek jó vállalati jelentések is például az UniCredit Banktól, a Siemenstől vagy a Lufthansától, melyek ugyancsak hozzájárultak ahhoz, hogy jó hangulat alakult ki a részvénypiacon - mondta a vezető elemző.

A Mol 30 forinttal, 1 százalékkal 3032 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,57 százalékkal 14 210 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,68 százalékkal 437 forintra gyengült, forgalma 223,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,80 százalékkal 5575 forintra esett, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3962,75 ponton zárt csütörtökön, ez 18,16 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Ezt olvasta már?

Szépen lépegettek a vezető részvények »

4IG 612 (-0,33 ) AKKO Invest 500 (0,40 ) ANY 1385 (0,73 ) APPENINN 360 (-1,91 ) AutoWallis 106 (-1,85 ) EHEP 7400 (-5,73 ) ELMU 34000 (-1,16 ) EMASZ 31600 (0,64 ) ENEFI 408 (1,49 ) ESTMEDIA 125 (0,81 ) FORRAS/OE 1800 (-9,09 ) FUTURAQUA 103 (-1,90 ) GSPARK 5200 (1,17 ) KULCSSOFT 2700 (-1,46 ) MASTERPLAST 748 (-1,58 ) MOL 2654 (-0,52 ) MTELEKOM 440 (0,23 ) NORDTELEKOM 50 (-0,30 ) OPUS 285 (-1,59 ) ORMESTER 10200 (0,99 ) OTP 15650 (0,13 ) OTT1 205 (-1,68 ) PANNERGY 748 (0,27 ) RABA 1125 (-2,60 ) RICHTER 7085 (-0,49 ) SET Group 100 (-0,89 ) TAKAREK 498 (-0,80 ) WABERERS 1085 (-0,91 )