Alig változott a forint árfolyama

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Alig változtak az árfolyamok kedden a bankközi devizakereskedelemben: az eurót délután 284,20 forinton jegyezték a kora délelőtti 284,54 forint és a hétfő esti 284,33 forint után.

Az euró jegyzése kedden 283,96 és 284,96 forint között mozgott. A forint árfolyama a múlt hét elején a jegybanki alapkamat csökkentését követően emelkedett a 280-as euró jegyzés fölé. Augusztus eleje óta a jegyzés 275 és 280 forint között mozgott. A forint az év elején 324,27-es jegyzésen érte el leggyengébb árfolyamát az euróval szemben (1,30-as euró/dollár mellett). Azóta több-kevesebb ingadozással folyamatosan erősödik. Idei legerősebb árfolyamát 274,46-os euró jegyzésen augusztus 21-én érte el.

Kedden délután a svájci frank 236,59 forinton állt a hétfő esti 236,79 forint után, a dollárt kedd délután 225,80 forinton jegyzik a hétfő esti 225,65 forinttal szemben, a japán jen árfolyama pedig 2,8808 forint a hétfő esti 2,8851 forint után.

Hétfő délután Mario Draghi EKB-elnök a Európai Parlament gazdasági bizottságának zárt ülésén közölte, hogy véleménye szerint nem minősül egy tagállam jegybanki finanszírozásának, ha az Európai Központi Bank legfeljebb 3 éves lejáratú államkötvényeket vásárol. A piacok ennek ismeretében már nem látják különösebb akadályát annak, hogy az EKB korábban kinyilvánított szándékának megfelelően ténylegesen megkezdje az adósságcsapdába esett euróövezeti tagországok állampapírjainak vásárlását a szuverén adósságszolgálati terhek leszorítása érdekében.

Az EKB csütörtöki ülésétől várt konkrét bejelentések reményében a befektetői kockázatvállalási hajlandóság javult az euróeszközökkel szemben, az euróövezeti perifériális szuverén hozamok így csökkenhettek, az euró/dollár jegyzés 1,26 feletti értékekre emelkedett, majd némi korrekción esett át.

Kedden kora reggel a legerősebb euró jegyzés 1,2627 dolláron történt, a múlt pénteken 1,2637 dolláron elért kéthavi csúcs közelében. Délután négy órakor az eurót 1,2590 dolláron jegyezték a hétfő esti 1,2596 dollár után.

A kétéves olasz államadósság hozama kedden 2,33 százalékra, tavaly március óta nem látott alacsony szintre, a kétéves spanyol adósság hozama pedig 3,00 százalékra, április eleje óta nem látott alacsony szintre csökkent.

Keddi heti rendszeres aukcióján az Államadósság Kezelő Központ az előző aukciónál, a másodpiaci referencia hozamnál és a múlt héten 6,75 százalékra csökkentett magyar jegybanki alapkamatnál is alacsonyabb átlaghozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet.

A lengyel zloty kedden 0,09 százalékkal, a horvát kuna 0,24 százalékkal gyengült, a román lej és a cseh korona árfolyama alig változott, szerb dinár pedig 0,5 százalékkal erősödött.

Ezt olvasta már?

336 és 337 forint között libikókázott az euró ára »

4IG 664 (-1,34 ) AKKO Invest 426 (0,47 ) ALTEO 888 (0,23 ) ANY 1400 (-0,36 ) APPENINN 366 (1,67 ) CIGPANNONIA 183 (0,33 ) CyBERG 1740 (1,75 ) ENEFI 371 (-1,85 ) ESTMEDIA 135 (-0,74 ) FUTURAQUA 107 (-1,11 ) GSPARK 5060 (-0,78 ) KULCSSOFT 2920 (3,55 ) MASTERPLAST 752 (-1,57 ) MOL 2710 (-0,44 ) MTELEKOM 455 (-0,33 ) NORDTELEKOM 52 (0,58 ) NUTEX 45 (-0,22 ) OPUS 299 (6,19 ) ORMESTER 11400 (1,79 ) OTP 14740 (-1,34 ) OTT1 236 (2,17 ) PANNERGY 730 (-0,54 ) RICHTER 6580 (-0,45 ) TAKAREK 510 (-0,78 ) WABERERS 1080 (-0,46 ) ZWACK 17550 (-0,28 )