Jöhet a korrekció a dollárnál

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Fontos szinthez érkezett a legtöbbet kereskedett devizapár, az euró/dollár jegyzése. Ha áttöri a kurzus az ellenállást, ahol jelenleg tartózkodik, akkor nem elképzelhetetlen az 1.20-as szint sem - mondta el Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.

Megváltak a dollártól az alapok

A legfrissebb COT-riport által vizsgált időszakban (június 21 - június 27) a spekulatív alapok egymást követő hatodik hete csökkentették a dollár long pozícióikat a 8 fő IMM (International Monetary Market) devizával szemben. Ezalatt 51 százalékkal csökkent a dollár bruttó long pozíciók nagysága, ami 2016 májusa óta nem volt ilyen alacsony.

Az USD eladásokban kiemelkedő szerepe volt a kanadai dollár short pozíciói intenzív zárásának és az IMM euró nettó short pozíciója 41 százalékos csökkenésének is - áll Ole Hansen, a Saxo Bank elemzőjének véleményében.

Jönnek a jegyzőkönyvek

Szerda este ismerhetjük meg a június 14-i FED kamatdöntő ülés jegyzőkönyvét. Az amerikai jegybank 25 bázisponttal emelte az alapkamatot, és a döntéshozók várakozása szerint az idei évben még egy kamatemelésre kerülhet sor. Az inflációs prognózist lefelé módosították, de Janet Yellen szerint annak megtorpanása átmeneti, és a gazdasági növekedés erőteljesebb lehet a korábban vártnál.

Az idei évben megkezdődhet a jegybanki mérleg leépítése is, ezzel kapcsolatban lehetnek részletek a jegyzőkönyvben.

Csütörtökön jelenik meg a legutóbbi EKB kamatdöntő ülés jegyzőkönyve, melyet kiemelt figyelemmel követnek a befektetők, miután a múlt hét keddi Draghi beszédre egészen komoly piaci reakciókat láthattunk, az euró jelentős mértékben erősödött. Másnap az EKB alelnöke próbálta árnyalni a helyzetet, mondván Draghi beszédében nem volt semmilyen újdonság, az teljesen megfelel a jegybank jelenlegi monetáris politikájának.

A legutóbbi ülésen végül nem változtattak érdemben a közleményen, a következő ülést bő 2 hét múlva, július 20-án tartják.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Jól indult a nap New Yorkban »