Kisebb államadósság, kisebb devizatartalék

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Szeptember végén 22 226 milliárd euró volt a devizatartalékok állománya, alig 141 millió euróval kevesebb, mint az előző hónap végén - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján pénteken közölt előzetes adatokból.

A nemzetközi tartalékok szintje 2,158 milliárd euróval csökkent ebben az évben tavaly december végéhez képest, de csak 1,435 milliárd euróval alacsonyabb az egy évvel korábbihoz mérve.

Guidotti-Greenspan szabály

A jegybank és a befektetők által is kiemelten követett Guidotti-Greenspan szabály szerint a devizatartalékok szintjét az egy éven belül lejáró rövid adóssághoz kell mérni, amely az MNB adatai szerint az év közepén 19,8 milliárd eurót tett ki, miután 600 millió euróval csökkent a második negyedévben.

Az MNB szeptemberben kiadott Fizetési mérleg jelentéséből az derült ki, hogy a második negyedévben a bankrendszer hátralévő futamidő szerint rövid lejáratú külső adóssága a második negyedévben 300 millió euróval, 6,8 milliárd euróra csökkent.

Vállalati szektor

A vállalati szektor rövid külső adóssága közel 700 millió euróval mérséklődött a második negyedév során, ami főképp a szektor "berövidülő" - a hátralevő futamidő szerint az utolsó évbe lépő - adósság 600 millió eurós csökkenéséből eredt, míg az eredeti futamidő szerinti rövid külső adósság 100 millió euróval mérséklődött.

A konszolidált államháztartás rövid külső adóssága közel 400 millió euróval emelkedett a második negyedévben, főképp egy 2018-ban lejáró devizakötvény belépése miatt.

A csütörtökön bejelentett kötvénycsere tranzakció, amelyben magasabb kamatozású dollárkötvényeket 1,165 milliárd dollár értékben visszavásárolt az ÁKK és helyébe 1 milliárd euró tízéves kötvényt bocsátott ki minden idők legkedvezőbb, 1,9 százalékos kamatával, 343,8 millió dollár értékben érintette a berövidült jövőre lejáró államadósságot.

Spanyol formában fociznak a magyar kötvények
A piacot is meglepte a devizakötvényeink iránti fokozott érdeklődés és a magyar államadósság feltűnően olcsó finanszírozása.

ARC

Markus Villig, napjaink egyik leggyorsabban növekvő...

FIGYÚZZ ! ! !

Már közhely, hogy a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek szűnnek meg.

Egy új műholdnak köszönhetően hamarosan minden eddiginél gyorsabb lesz a...

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

35 milliárd vont (31,51 millió dollárt) loptak el.

Történelmi jelentőségű kijelentést tett az amerikai tőkepiaci felügyelet...

ÜZLET

50 négyzetméteres lakásért: 113 havi, azaz közel 10 évi fizetésre van szükség.

Ezt olvasta már?

Tiltás és bírság a követelésvásárlónak »

4IG 3500 (-1,69 ) ALTEO 680 (-2,16 ) ALTERA 795 (0,63 ) ANY 1410 (0,71 ) APPENINN 605 (-1,31 ) CIGPANNONIA 424 (0,95 ) CSEPEL 968 (2,98 ) Duna House A 4040 (1,51 ) EMASZ 25400 (0,79 ) ENEFI 192 (-1,54 ) ESTMEDIA 121 (1,68 ) FHB 571 (-2,39 ) FORRAS/OE 1080 (-2,70 ) FORRAS/T 1400 (7,69 ) FUTURAQUA 55 (-6,14 ) GSPARK 3400 (3,34 ) KONZUM 3190 (0,31 ) KULCSSOFT 1230 (1,65 ) MOL 2606 (0,46 ) MTELEKOM 414 (0,73 ) NORDTELEKOM 44 (1,40 ) NUTEX 40 (-6,98 ) OPUS 703 (-0,28 ) OTP 9850 (2,60 ) OTT1 286 (-0,35 ) PANNERGY 686 (0,88 ) PLOTINUS 5900 (-0,84 ) RABA 1365 (-1,44 ) RICHTER 5215 (0,19 ) SET Group 253 (1,20 )