Lendületbe jött a dollár

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Fed kamatdöntő ülése után felvetődik a kérdés, hogy meddig erősödik még az amerikai fizetőeszköz.

A Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerda esti ülése a várakozásoknak megfelelő eredményt hozott: kamatemelés nem történt, és bejelentették a Fednek a monetáris szűkítés irányába tett lépéssorozatát, azaz a mérlegfőösszeg csökkentésének programját, amely október 1-én kezdődik, és amely szerint a Fed havi 10 milliárd dollárral csökkenti eszközállományát - írja John J. Hardy, a Saxo Bank elemzője.

Az újdonságot a háttéranyagok szolgáltatták, nevezetesen az úgynevezett dot plot, azaz a Nyíltpiaci Bizottság tagjainak előrejelzéseit összefoglaló táblázat: ebből arra lehet következtetni, hogy a Nyíltpiaci Bizottság nem módosította lefelé a várakozásait, és 2018 végéig még négyszer fog emelni, 50-75 bázisponttal a jelenlegi fölé emelve az alapkamatot.

Ez így önmagában egyértelműen támogatja a dollárt és héjább jellegű, mint amire a piac számított, de kérdés, hogy a piac milyen mértékben veszi át a Fed előrejelzését. Van egy komoly érv arra, hogy ne interpretáljuk túl a Fed előrejelzéseit: ez a Fed ugyanis nem az a Fed, mint amelyik a döntéseket hozza néhány hónap múlva.

Janet Yellen helyére minden bizonnyal más érkezik a Fed elnöki posztjára, és több másik pozícióban is változás lesz - mindenesetre a jelenlegi gárda lesz még hivatalban a decemberi nyíltpiaci bizottsági ülésen.

A japán központi bank nem változtatott a politikáján, és kifejezte, hogy több kell ahhoz, hogy nőjenek az inflációs várakozások. Az ausztrál központ bank vezetője, Phillip Lowe váratlanul egy galamb jellegű álláspontot adott ki, ami egy, a jövőbeli erősödés és gyengülés szempontjából kulcsszintnek tartott 0.8000 alá lökte az AUDUSD párt. Lowe ugyanakkor továbbra is igen bizakodó az ausztrál gazdaság teljesítményét illetően.

Ezt olvasta már?

Nagy negatív fordulat tegnap az amerikai tőzsdéken »

4IG 596 (-2,30 ) AKKO Invest 448 (-1,65 ) ALTEO 746 (1,63 ) APPENINN 342 (-0,87 ) AutoWallis 79 (1,95 ) BIF 295 (-2,32 ) CIGPANNONIA 215 (2,38 ) CyBERG 1190 (-0,83 ) DELTA 101 (2,64 ) Duna House A 3100 (-3,73 ) EHEP 2440 (-2,01 ) ENEFI 320 (-1,23 ) FORRAS/OE 1110 (4,72 ) FUTURAQUA 65 (-1,67 ) Gloster 2300 (-8,00 ) KULCSSOFT 1600 (4,23 ) MASTERPLAST 606 (2,02 ) MOL 1796 (0,11 ) MTELEKOM 380 (-1,30 ) NORDTELEKOM 30 (3,10 ) NUTEX 29 (-0,68 ) OPUS 240 (-2,04 ) ORMESTER 11400 (-3,80 ) OTP 10810 (-1,28 ) OTT1 193 (-0,62 ) PANNERGY 602 (-1,63 ) RABA 846 (-1,86 ) RICHTER 6460 (-0,31 ) SET Group 71 (-0,14 ) TAKAREK 485 (-0,21 ) WABERERS 870 (1,16 ) ZWACK 16700 (0,30 )