Megviseli a fontot a Brexit lehetősége

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Miután 4 közvélemény-kutatás is a britek kilépését jósolta, az ország legnépszerűbb napilapja címlapon támogatta a brexitet. Ez nem tett jót az európai indexeknek és a font is gyengülni tudott. - fejtette ki Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.

Mi lesz a fonttal, ha jön a Brexit?

Londoni pénzügyi elemzők szerint a piaci tőkeallokációk iránya változatlanul azt jelzi, hogy a befektetőket komoly meglepetésként érné, ha a brit EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazáson a többség a Brexitre, vagyis a kilépésre voksolna, annak ellenére is, hogy az utóbbi időben a közvélemény-kutatások a Brexit-tábor erősödését mutatják.

A ház szakértői szerint ha a népszavazáson a Brexit-tábor kerül többségbe, annak nyomán a font gyors ütemben akár 1,20 dollárig is zuhanhatna, nem utolsósorban azért, mert a befektetők ebben az esetben arra számítanának, hogy a Bank of England - a brit jegybank - a vártnál is tovább tartaná a jelenlegi 0,5 százalékos történelmi mélyponton alapkamatát a brit gazdaságot fenyegető károk elhárítása végett.

Nagy a kockázat

A fontra nehezedő kockázatra más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő legutóbbi elemzésében közölte, hogy véleménye szerint a Brexit kikezdheti a font globális tartalékvaluta-szerepét is, amely pedig a globális pénzügyi válság kezdete óta a lehetséges legjobb, "AAA" szuverén brit adósosztályzat egyik kiemelt jelentőségű alátámasztó eleme.

Az S&P szerint ha a font tartalékvaluta-szerepe megrendülne, az önmagában a brit államadós-besorolás leminősítését eredményezheti. A Standard & Poor's kritériumai alapján egy fizetőeszköz akkor tekinthető tartalékvalutának, ha részaránya a globális jegybanki devizatartalékokban eléri a 3 százalékot. A hitelminősítő adatai szerint a font súlya 2015 végén 5 százalék közelében - hétévi csúcson - volt a globális devizatartalékokban.

A cég nemrégiben megerősítette a hosszú és rövid futamidejű brit államadósság lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" besorolását, de érvényben hagyta a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást is a hosszú távú osztályzaton, arra a véleményére hivatkozva, hogy komoly kockázatot jelentene a brit gazdaságra, az exportra és a londoni pénzügyi szolgáltatási központra, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból. Az S&P szerint a negatív kilátás azt jelenti, hogy legalább egyharmados az esélye a brit államadós-besorolás leminősítésének a következő két évben.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Ismét 333 forint felett az euró ára »