Rég nem lógott ennyire a kábel

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Túladottnak tűnik a font, pedig lehet, hogy korábban volt túlvett.

A csapból is az folyik mostanában, hogy túladott a kábel. Mást se hallani, mint hogy az esőtrend-csatorna alján tanyázik a GBP/USD kurzus, ilyenkor, úgymond, „érdemes” a vételi oldalra állni.

Évtizedes támaszon ül a kurzus

A chartra pillantva, jól látható, hogy az 1,4-es szint környékén erős technikai támaszok húzódnak – mondta Pálffy Gergely, a Raiffeisen devizaelemzője. Hozzátéve: a mostani hangulatban szerinte több az érzelem, mint a racionalitás. A Brexit csak elkendőzi, hogy a dollár és a font mögött meghúzódó kamatfolyamatok és rövid távú inflációs várakozások alapján is nagyjából a mostani szinten kellene lennie az árfolyamnak.

Nem is túladott?

Nem is az a kérdés, hogy nyer vagy veszít London, illetve a City. Valójában a bizonytalanság dagasztja az eladói hullámot – folytatta. Nem arról van szó, hogy most túladott a font, sokkal inkább korábban volt túlvett. Amikor a piac túlhúzta a fonterősödést ígérő kamatspekulációt. Ahogy sorra szállnak ki a piaci szereplők a long pozíciókból, úgy csúszik egyre lejjebb a kurzus.

Zsugorodik a nettó shortállomány

Az 1,4-es szint 30 éves távlatban is mélypontnak tekinthető. Bár ez is letörhet, úgy tűnik, inkább aljat lát a piac. Erre utal, hogy ugyan 2011 óta inkább a font ellen játszik a piac, mint mellette, most mégis zsugorodik a nettó shortállomány. Nem véletlenül, hiszen némi joggal gondolhatják a befektetők, hogy egy erős támaszról érdemes belevenni az esésbe.

Csak a rövid oldal játszik

A dollár és a font esetében egyaránt 0,5 százalék a jegybanki alapkamat, s ugyan a Liborban a fontnak van némi előnye, ennél érdekesebbek a középtávú inflációs várakozások. Eszerint pár éves távlatban a fontnak jóval vaskosabb hozamkörnyezete lehet, mint a dollárnak.

Más kérdés, hogy ezzel most senki sem foglalkozik, mert küszöbön áll a nyári népszavazás, s emiatt mindenki csak a rövid oldali hozamkörnyezetet nézi.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Mozgóátlaga fölé emelkedett a BUX »

4IG 618 (-0,64 ) AKKO Invest 484 (0,41 ) ALTEO 872 (0,69 ) APPENINN 373 (-0,13 ) CIGPANNONIA 188 (0,75 ) ESTMEDIA 128 (0,31 ) FUTURAQUA 103 (0,39 ) KULCSSOFT 2860 (0,70 ) MOL 2578 (0,86 ) NORDTELEKOM 49 (3,59 ) NUTEX 38 (-1,79 ) OPUS 290 (1,18 ) OTP 15250 (0,66 ) OTT1 209 (-1,88 ) PANNERGY 746 (6,57 ) RICHTER 6990 (1,01 ) SET Group 99 (2,37 ) WABERERS 1085 (-0,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )