Megállapodott a forint

| olvasási idő: kb. 1 perc

Nem sokat változott a forint árfolyama csütörtökre virradóra a főbb devizákkal szemben.

Nem sokat változott a forint árfolyama csütörtökre virradóra a főbb devizákkal szemben. A keddi jegybanki kamatcsökkentést követő hirtelen gyengülés után szerdán tovább veszített erejéből a magyar fizetőeszköz, ez a folyamat azonban estére konszolidálódott, és tartott még csütörtök reggel is.


Az euró csütörtök reggel 283,37 forint volt, szinte fillérre annyi, mint szerdán este.

A svájci frankot 235,93 forinton, a dollárt 225,87 forinton, a japán jent 2,8734 forinton jegyezték csütörtökön reggel, árfolyamuk gyakorlatilag nem változott szerda estéhez képest.

A piacokon nem várnak lényeges elmozdulást a forint árfolyamában. A jegyzést elsősorban nemzetközi fejlemények mozgathatják, de Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének pénteki beszédéig a nemzetközi piacok is kivárnak.

Nem volt érdemi változás az euró dollár-jegyzésében sem, az euró 1,25 dolláron forgott.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

338 forint alatt állomásozi8k az euró ára »

4IG 630 (-2,93 ) AKKO Invest 450 (5,63 ) ALTEO 870 (-1,58 ) ANY 1385 (-0,36 ) APPENINN 357 (0,28 ) BIF 313 (-0,32 ) CIGPANNONIA 175 (-2,23 ) CSEPEL 514 (2,39 ) CyBERG 1700 (-2,86 ) Duna House A 3850 (0,26 ) EHEP 7800 (-8,24 ) ELMU 33600 (-1,18 ) ENEFI 377 (-0,53 ) ESTMEDIA 130 (-2,26 ) FUTURAQUA 104 (-1,89 ) GSPARK 4980 (-0,40 ) KPACK 17700 (-11,50 ) KULCSSOFT 2900 (-2,03 ) MASTERPLAST 756 (1,07 ) MOL 2668 (0,23 ) MTELEKOM 458 (0,22 ) NORDTELEKOM 50 (-3,76 ) NUTEX 43 (-0,93 ) OPUS 288 (-1,17 ) ORMESTER 10900 (-3,54 ) OTP 14300 (-1,17 ) OTT1 232 (0,43 ) RABA 1140 (0,44 ) RICHTER 6530 (-0,46 ) SET Group 89 (-2,62 ) TAKAREK 500 (-1,19 ) WABERERS 1080 (0,47 )