Szűk sávban lavírozott a forint

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Akcenta elemzésével kiderítjük hogy teljesített a forint múlt héten.

Tovább erősödött a forint az euróval szemben

A forint-euró árfolyam a múlt hét első felében szinte változatlan maradt, a kereskedés a 309,5 HUF/EUR érték körül folyt. Szerdán a forint erősödni kezdett és csütörtökre, bár csak rövid időre is, de elérte a 307,7 HUF/EUR szintet. Az esti zárásnál az árfolyam a 308 HUF/EUR határon állt meg.

Ami az amerikai dollár árfolyamát illeti, a hét elején nyugodt volt a helyzet. Kedden délután közzé tették az amerikai ISM mutató eredményét a szolgáltatási szektorból, ami lényegesen elmaradt a várttól. Az árfolyam erre reagált, így a dollár fokozatosan veszíteni kezdett a fő piacokon, ezzel csökkent a szeptemberi kamatemelés esélye a Fed részéről. Csütörtökön a fő piacokon a volatilitás emelkedett, ebben az esetben az Európai Központi Bank (EKB) ülésezésére reagált a piac.

Várakozások övezték az EKB szeptemberi ülését

„A szeptemberi tanácskozással kapcsolatban nagy volt a bizonytalanság, hiszen nem lehetett tudni, hogy a bank változtat-e az eddigi monetáris politikáján (a legvalószínűbb lehetőségnek a QE mennyiségi lazítás program kiterjesztése tűnt), vagy minden marad a régiben. Végül az EKB kamatait és QE programot is változatlanul hagyta” – közölte az AKCENTA CZ devizapiaci elemzője.

A bank elnöke, Mario Draghi a sajtótájékoztatón elmondta, jelenleg azt elemzik, szükség esetén hogyan változtatnák meg a QE programot. Az EKB egyebek között rontott a GDP növekedésének előrejelzésével kapcsolatban a 2017-es évre, 1,7 százalékról 1,6 százalékra, illetve korrigálta az infláció előrejelzését is a jövő évre, 1,3 százalékról 1,2 százalékra.

Draghi az előrejelzéssel kapcsolatban még annyit mondott, hogy egyelőre a változások nem olyan nagyok, hogy további válaszlépésekre kényszerítse a bankot. A dollár is reagált az EKB ülésezésére. A nap folyamán veszteséges volt, viszont ezeket a veszteségeket mérsékelni tudta, így a nap végén a 273,1 HUF/USD árfolyamon zárt.

Ezt olvasta már?

Stabilan 12000 pont felett a DAX index »