Támaszokat tört a török líra

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Vajon tovább erősödik a török líra, vagy a jegybankárok ma új irányt szabnak az Erdogan elnök által kézi vezérelt devizának?

Bár az EKB és BoE is ma délután tartja kamatdöntő ülését, komoly devizapiaci spekuláció a török jegybankárok szintén ma délutáni ülését előzte meg.

Marad a nulla az Unióban

Az EKB kamatszintje értelemszerűen maradhat 0 százalék – mondta Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője. Hozzátéve: ha az európai jegybank frissíti az inflációs prognózisát, az piacmozgató hatással bírhat.

Emlékezhetünk, hogy a legutóbbi, október 26-i ülésen hosszabbították meg az eszközvásárlási programot jövő szeptember végéig, annak keretösszegét havi 30 milliárd euróban határozták meg.

A jegybankárok a legutóbbi jegyzőkönyv szerint elégedettek voltak a piaci reakciókkal, mivel sikerült elejét venni az euró túlzott erősödésének, illetve a részvénypiacra is kedvező hatással volt a bejelentés.

Mit lépnek a törökök?

Annál nagyobb izgalommal várja a piac a törökországi fejleményeket. Igaz, kamatmódosításra nem számíthatunk – mondta Varga Zoltán, az Equilor elemzője. Ám azt is észre kell venni, hogy az elmúlt időszakban erősödni tudott a líra, mert Erdogan elnök közvetlen környezetéből olyan üzenetek érkeztek, miszerint szükség esetén kamatemelésre kerülhet sor.

A spekulációk arról szólnak, hogy a jegybank a sürgősségi likviditási követelményeket emelné 100 bázisponttal, a jelenlegi 12,25 százalékról 13,25 százalékra. Emlékezhetünk, hogy az idén már 4 százalékkal emelték a finanszírozási költségeket, ezzel a líra gyengülését próbálták lassítani.

Sorra törnek a támaszok

A chartra pillantva, azt látjuk, hogy az euró-török líra árfolyama a meredek emelkedő trendvonal letörését követően a múlt héten a 30 napos mozgóátlagot is átütötte, így a következő támasz az 50 napos átlag lehet 4,46766-nél, mely hamarosan tesztelhető lehet.

További, és jelentős mértékű líraerősödés csak a jelzett támasz szignifikáns letörése esetén várható.

XTB az ESMA szabályozásáról

Az európai Forex piac rendkívül fontos kihívásokkal fog szembenézni a 2018-as...

Személyes pénzügyek, hitel, öngondoskodás

4,144 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget értek el.

A meghirdetett mennyiségnél 6,5 milliárd forinttal nagyobb az összeg.

Szabálytalan műveletek miatt 4,9 milliárd dolláros a bírság.

ARC

Életének 66. évében súlyos betegség után elhunyt Sergio Marchionne, a Fiat...

Mike Manleyt választották a Fiat Chrysler élére.

Deviza

Hétfőn öt nullát vágtak le a helyi pénznem végéről.

Csaknem 7 százalékkal gyengült a török líra a dollárral szemben

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

A kiberbűnözők az elmúlt évben 21 ezer ether kriptovalutát kerestek.

Önállóan forgalomképes blokklánc-alapú kriptovalutát hoztak létre.

Ezt olvasta már?

Maradt az ék alakzatban a BMW »

ALTERA 755 (1,34 ) APPENINN 614 (0,16 ) CIGPANNONIA 432 (3,35 ) ELMU 27400 (-0,72 ) EMASZ 24800 (-3,12 ) ENEFI 190 (-1,04 ) ESTMEDIA 103 (-0,96 ) FUTURAQUA 52 (-1,52 ) KONZUM 2695 (1,70 ) MASTERPLAST 640 (-1,54 ) MOL 2866 (4,60 ) MTELEKOM 402 (0,12 ) NORDTELEKOM 39 (3,73 ) NUTEX 46 (1,55 ) OPUS 572 (0,18 ) OTP 10260 (-0,68 ) OTT1 248 (4,64 ) PLOTINUS 5850 (1,74 ) RABA 1330 (0,76 ) RICHTER 5490 (1,86 ) TAKAREK 647 (4,35 ) WABERERS 2650 (0,76 ) ZWACK 16950 (-0,29 )