Beköszönt a szigor Kínában

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Kína 2017-ben szigoríthatja monetáris politikáját, hogy csökkentse a gazdaságot fenyegető kockázatokat - figyelmeztetett a kínai nemzeti bank egyik tanácsadója egy sanghaji gazdasági konferencián.

A China Business News című állami napilap hétfőn közölt beszámolója szerint Seng Szung-cseng kifejtette: a devizaárfolyamok volatilitása, a növekvő infláció és az ingatlanpiac alakulása adhat okot a pénzpolitika visszafogottabb alakítására. Véleménye szerint a jelenlegi monetáris politika talán kissé túl laza, de túl szigorú sem lehet, mivel az piaci turbulenciákhoz vezetne.

Álláspontjával egybecseng több vezető politikus nyilatkozata, miszerint "prudens és semleges" pénzügyi viszonyok kellenek 2017-ben.

A legfelső kínai politikai vezetés tagjai a hét végén Pekingben a szokásos éves gazdasági konferenciájukon körvonalazták a jövő évi irányvonalat. Az utóbbi két hónap adatai szerint stabilizálódik a kínai gazdaság annak ellenére, hogy még több területen is gyengélkedik. Ilyen terület a feldolgozóipar, ahol az állami vállalatok kapacitásuk alatt üzemelnek és eladósodottsággal küzdenek.

A kínai ingatlanpiacot erős növekedés jellemzi, de a közelmúltban ez a növekedés már lassult, és félő, hogy egy komoly visszaesés súlyos csapást jelentene az egész gazdaságra.

Seng Szung-cseng arra számít, hogy jövőre a költségvetés hazai össztermékhez (GDP) viszonyított hiánya 3 százalék fölé emelkedik, de elérheti az 5 százalékot is. Idén a tervezett hiány 3 százalék.

Hétfőn a vezető kínai részvények árfolyama esett a sanghaji tőzsdei kereskedésben, miután a konferencián elhangzottak alapján csökkent az újabb monetáris ösztönzők esélye.

Csalódottak a befektetők, akik további monetáris lazítást reméltek, ám most már világos, hogy szigorítás következik - mutatott rá a Changjiang Securities kínai brókercég hétfőn kiadott elemzésében.

A tízéves államkötvények árfolyama több mint egy százalékot esett hétfőn Kínában, mielőtt valamelyest korrigált.

Ezt olvasta már?

Kínában 10 százalékkal visszaeshetnek az autóeladás »

4IG 590 (-5,14 ) AKKO Invest 486 (0,83 ) ALTEO 854 (-1,39 ) ANY 1380 (-0,36 ) APPENINN 370 (-0,80 ) AutoWallis 109 (0,93 ) CIGPANNONIA 185 (-0,86 ) CSEPEL 450 (15,68 ) CyBERG 1500 (-7,98 ) Duna House A 3800 (-2,56 ) EHEP 8100 (1,25 ) ENEFI 409 (21,36 ) ESTMEDIA 128 (-0,16 ) FORRAS/OE 1980 (3,66 ) FUTURAQUA 105 (1,94 ) GSPARK 5260 (0,38 ) KPACK 19800 (3,12 ) KULCSSOFT 2860 (0,70 ) MASTERPLAST 756 (-0,53 ) MOL 2602 (1,80 ) MTELEKOM 453 (0,22 ) NORDTELEKOM 48 (1,69 ) NUTEX 39 (0,26 ) OPUS 294 (2,37 ) OTP 15250 (0,66 ) OTT1 211 (-1,17 ) PANNERGY 746 (6,57 ) RICHTER 6990 (1,01 ) SET Group 101 (4,02 ) WABERERS 1085 (-0,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )