Rossz vége lehet még ennek - Abszurd kötvényrali Európában

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A 10 éves spanyol államkötvény hozama a 10 éves amerikai papír alá bukott hétfőn. Az 10 éves ír államkötvény ezt már napokkal korábban megtette, és úgy tűnik, egyelőre kitart a kereslet az európai periféria állampapírjai iránt. Az abszurdnak tűnő raliból azonban az elemzők szerint még nagyobb baj is lehet.

Miközben az Európai Központi Bank (EKB) júniusi döntése felhajtotta a keresletet az Európai Unió periféria országainak állampapírjai iránt, elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a befektetőknek érdemes óvatosnak lenniük. Ha ugyanis tartós marad a régió lassú növekedési üteme, illetve nem javulnak a rendkívül alacsony inflációs várakozások, akkor nagyon rossz vége lehet a jelenlegi ralinak – írja a MarketWatch.

A 10 éves lejáratú spanyol és amerikai állampapír hozamai Forrás: Tradeweb, MarketWatch

Évtizedes mélypontok

Hétfőn a 10 éves spanyol állampapír hozama 2010 óta először esett be a 10 éves amerikai papír alá. Azzal, hogy a spanyol kötvényhozam 2,58 százalékra süllyedt (kedd délelőtt már a 2,56 százalékot is elérte és estig is mindössze 2,62 százalékig emelkedett), beállt a 10 éves ír állampapír mellé, amely már korábban elérte ezt az eredményt.

Az ír papír egyébként hétfőn rekord alacsonyan, 2,37 százalékon forgott, szemben az amerikai hozammal, amely a 2,59-2,61 százalékos szintek körül mozgott hétfőn, és kedd estig is mindössze 2,65 százalékig araszolt. Emellett a 10 éves olasz papír hozama is 1945 óta nem látott mélységbe (2,71 százalékra) zuhant a Deutsche Bank szerint (kedd este 2,79 százalékon járt).

Kőkemény hozamvadászat

A tény, hogy a befektetők intenzíven veszik a kockázatosabb állampapírokat, elsősorban a „hozamvadászatnak” tudható be, és nem az adott országok hitelképességét tükrözi – nyilatkozta a Monument Securities stratégája, Marc Ostwald a MarketWatch-nak.

A 10 éves lejáratú spanyol állampapír hozamai Forrás: Deutsche Bank, MarketWatch

Amellett, hogy az EKB által frissen bevezetett negatív betéti ráta is mozgatja a bankokat, az alacsony kamatkörnyezet kifelé hajtja a pénzt a pénzpiaci alapokból. Egy kevéssé attraktív környezetben a hozaméhség végül is arra kényszeríti a hosszú lejáratú kötvényalapok befektetőit, hogy olyan vonzóbb befektetések után nézzenek, mint a spanyol, az olasz vagy a portugál állampapírok, szemben például az alacsony hozammal bíró német államkötvényekkel – véli Ostwald.

Az elemző úgy látja, hogy a jelenlegi kereslet egyik alapja egyszerűen az, hogy az alapkezelők félnek attól, hogy alulmúlják a versenytársaikat. Így tulajdonképpen a jelenlegi rali mögött nem befektetési, hanem munkahelymegőrző stratégia áll.

Van még út felfelé

A 10 éves lejáratú olasz állampapír hozamai Forrás: Deutsche Bank, MarketWatch

Rövidtávon lehet még felfelé tartó lendület a kötvénypiacon, amennyiben a hozamvadászat folytatódik. Főleg egy olyan környezetben, ahol a kamatvárakozások lehorgonyzottak, az EKB iránymutatása (forward guidance) pedig erős lábakon áll – mondta a MarketWatch-nak Phil Tyson, az ICAP piaci stratégája.

Az elemző úgy látja, hogy az idei második félévben továbbra is rekord alacsonyan maradhatnak a hozamok, azonban ez jelentősen megváltozhat. Amint ugyanis a befektetők elkezdik realizálni, hogy a gazdasági talpra állás még az EKB agresszív stimulusai után sem egyezik a várakozásaikkal, ráadásul a deflációs kockázatok sem mérséklődnek, elkezdődhet a kivonulás a kockázatosabb európai állampapírokból.

Valójában ez nem egy kedvező környezet a perifériás kötvényeknek. Elkezdheti aláásni a bizalmat, és emelkedő nyomást eredményezhet a kötvényhozamokra – tette hozzá.

Ezt olvasta már?

Megugrott a csődvédelmi kérelmek száma »

4IG 637 (1,43 ) AKKO Invest 468 (1,30 ) ALTEO 748 (-0,27 ) APPENINN 356 (-1,93 ) AutoWallis 80 (-0,62 ) BIF 296 (-2,63 ) CIGPANNONIA 172 (-5,49 ) DELTA 94 (-1,88 ) EHEP 2550 (1,59 ) ENEFI 320 (-3,03 ) FUTURAQUA 70 (0,72 ) GSPARK 3350 (-0,59 ) Gloster 2510 (9,13 ) KULCSSOFT 1600 (3,56 ) MASTERPLAST 592 (-1,33 ) MOL 1865 (0,38 ) MTELEKOM 383 (-0,52 ) NORDTELEKOM 30 (-0,33 ) NUTEX 31 (-1,12 ) OPUS 257 (-1,91 ) ORMESTER 12200 (4,27 ) OTP 11230 (4,37 ) OTT1 195 (-1,52 ) PANNERGY 630 (1,61 ) RABA 874 (0,69 ) RICHTER 6800 (0,07 ) SET Group 69 (1,47 ) TAKAREK 476 (-3,84 ) WABERERS 908 (0,89 )