Medvecsapdába sétáltak a londoni jegybankárok

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

BoE paradoxon: egyszerre kellene lazítani és szigorítani.

Fontos inflációs adatok érkeztek ma délelőtt az Egyesült Királyságból. A várakozások szerint áprilisban a fogyasztói árindex 2,,6 százalékkal emelkedhetett éves bázison, ehhez képest a tényleges adat 2,7 százalék lett.

Vegyes reakció a devizapiacon

Az inflációs adat már jóval a 2 százalékos jegybanki célérték felett van – mondta Varga Zoltán, az Equilor elemzője. Hozzátéve: nem véletlen, hogy az első reakció a font erősödése volt.

Aztán eszükbe jutott a befektetőknek, hogy Mark Carney jegybankelnök korábban úgy nyilatkozott: a Brexit miatt a Bank of England (BoE) egyelőre nem gondolkodik kamatemelésben. Emiatt gyengülni kezdett a font.

Negatív spirál

Ahogy azt a múlt heti kamatdöntő ülést követően hallhattuk Mark Carney szájából, az idei évben csökkenhetnek a reálbérek, és visszavágták az idei évre szóló növekedési prognózist is 2 százalékról 1,9 százalékra.

Nagyon úgy néz ki, hogy a fogyasztást is visszaveti az infláció, s kialakulhat egy negatív spirál a gazdaságban.

Lazítva szigorítanak?

Szorult helyzetbe került a jegybank, most elsődleges prioritásnak tekinti a gazdasági növekedés elősegítését, és a munkahelyek védelmét, azonban az infláció megszaladása esetén lépéskényszerbe kerülhetnek.

Kiutat jelenhet esetleg, ha növelik az eszközvásárlás program méretét, ami lazítást jelent, s akkor az egyensúly fenntartásával szigoríthatnak, vagyis emelhetik a kamatokat.

Már nyáron vagy tavasszal...

A határidős árazások alapján annak is mindössze 38 százalék az esélye, hogy a jövő év harmadik negyedévében megindítják a szigorítási ciklust. Ugyanakkor Carney azt mondta: amennyiben a gazdasági folyamatok szükségessé teszik, a korábban várt időpontról előrehozhatják valemelyest a kamatemelést.

Ezért elképzelhető, hogy már jövő nyáron vagy tavasszal kamatot emel a BoE.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Vegyesen mozgott a forint »

4IG 738 (-2,51 ) AKKO Invest 432 (-0,46 ) ALTEO 826 (-1,20 ) ANY 1355 (-1,45 ) APPENINN 377 (-3,09 ) AutoWallis 104 (0,97 ) CIGPANNONIA 197 (-1,40 ) EMASZ 30200 (-0,66 ) ENEFI 420 (2,94 ) ESTMEDIA 134 (-1,76 ) FORRAS/T 1960 (5,38 ) FUTURAQUA 101 (0,60 ) GSPARK 5060 (1,20 ) KPACK 24000 (-7,69 ) KULCSSOFT 3240 (5,19 ) MASTERPLAST 748 (0,27 ) MOL 2868 (-0,14 ) NORDTELEKOM 51 (-3,23 ) NUTEX 73 (-1,62 ) OPUS 324 (-0,31 ) ORMESTER 10500 (1,94 ) OTP 14850 (-0,34 ) OTT1 263 (1,94 ) RICHTER 5845 (0,26 ) SET Group 99 (-2,94 ) TAKAREK 572 (-1,04 ) WABERERS 1200 (0,42 )