Megint leáll Amerika?

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

A decemberi kamatemelés már szinte tuti a tengerentúlon. Míg az adósságplafonról továbbra sincs döntés, s emiatt részleges kormányzati leállás fenyeget.

Az elmúlt héten még az adóreform megszavazása volt a legégetőbb kérdés az Egyesült Államok szenátusában, most péntekig a kongresszusnak viszont már arról kell megállapodnia, hogy megemelik-e az adósságplafon szintjét.

Szeptemberben csak 3 hónapot adtak

Emlékezhetünk, hogy szeptemberben csak átmeneti hatállyal fogadták el 3 hónapra az adósságplafont – mondta Kovács Bálint, az Equilor senior elemzője. Hozzátéve: akkor Donald Trumpnak sikerült még a saját pártját is meglepnie az adósságplafonnal kapcsolatban, mivel hosszabb távú megegyezéssel a kormányzó párt elejét vehette volna annak, hogy a 2018-as időközi választás kimenetelétől függően alkupozícióba kerüljenek a Demokraták és ütőkártyának használják az adósságplafonhoz szükséges szavazataikat.

Részleges kormányzati leállás fenyeget

A kérdés annál is izgalmasabb – folytatta, mert ha a héten nem születik egyezség, akkor rövidtávon likviditási akadályba ütközhet az USA, s részleges kormányzati leállás következhet be. Amire a korábbi években már akadt példa, még Obama elnöksége idején.

A kongresszus hajlik rá, hogy a plafont megemeljék a következő két hétre, azonban bizonytalan, hogy meg tudnak-e egyezni az 1000 milliárd dolláros növelésen, ami újabb rekord szintre emelhetné az USA 20 ezer milliárd dollárnál is magasabb hitelállományát.

Azért is fontos lenne a megállapodás, mivel idén utoljára december 14-én ülésezik a kongresszus, s ha nem sikerülne megoldást találni, az a jelenlegi kormányzás alkalmatlanságát üzenné a piac számára.

Szinte biztos a kamatemelés

Pénteken még a novemberi foglalkoztatottsági adatok okozhatnak további izgalmat a tengerentúlon. A munkanélküliségi ráta továbbra is a majd 17 éve nem látott rekord alacsony szinten, 4,1 százalékon alakulhat októbert követően is. A javuló tendenciát támogathatta, hogy az előző hónapban közel 200 ezer fővel nőhetett a foglalkoztatottak száma.

Az egyre inkább túlfűtött amerikai gazdaság hatására az eddig is szinte biztosra vett decemberi Fed kamatemelésnek még tovább nőtt az esélye, melynek jelenleg 98,3 százalékos valószínűséget tulajdonít a piac - mondta Kovács Bálint.

Yellen héjaként távozhat

A nyíltpiaci bizottság tagjai várhatóan 0,25 százalékkal emelik majd a kamatszinteket december 12-én, így ez lehet a leköszönő Janet Yellen által vezetett Fed utolsó monetáris szigorítása.

Ezt olvasta már?

Rossz hangulatban indult a kereskedés »

4IG 575 (1,23 ) AKKO Invest 432 (-0,46 ) ALTEO 810 (-2,64 ) ANY 1335 (-1,11 ) APPENINN 349 (-1,69 ) AutoWallis 95 (-4,04 ) BIF 291 (-4,90 ) CIGPANNONIA 170 (-3,85 ) Duna House A 3620 (-0,82 ) EHEP 7500 (8,70 ) ENEFI 399 (9,92 ) ESTMEDIA 99 (-5,90 ) FUTURAQUA 94 (2,17 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KULCSSOFT 2120 (-7,02 ) MASTERPLAST 700 (-3,05 ) MOL 2458 (-2,46 ) MTELEKOM 419 (-1,41 ) NORDTELEKOM 40 (-4,76 ) NUTEX 32 (-4,50 ) OPUS 249 (-5,61 ) OTP 14350 (-1,51 ) OTT1 180 (-2,70 ) PANNERGY 716 (0,85 ) RICHTER 6635 (-2,07 ) SET Group 86 (-6,32 ) TAKAREK 472 (0,43 ) WABERERS 1000 (-2,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )