Most éppen veszteséges volt Európa

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A romló befektetői kockázatvállalási hajlandóságot tükrözve negatív kezdés után veszteséges zárással fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,19 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,20 százalékkal alacsonyabban végzett, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,22 százalékkal csökkent. Az európai kereskedési idő végén a még nem hivatalos záróadatok alapján a londoni FTSE-100 index 0,22 százalékkal állt mínuszban, a frankfurti DAX 0,34 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 0,28 százalékkal gyengült. Madridban 0,05 százalékkal, Milánóban 0,54 százalékkal alacsonyabban fejezte be a csütörtöki kereskedést a tőzsdeindex. A tőzsdeindexeket világszerte a geopolitikai feszültség fokozódása és ezzel párhuzamosan a befektetői kockázatkerülés felülkerekedése kényszerítette veszteségbe csütörtökön. Donald Trump amerikai elnök szerdán ugyanis aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt, amely előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

Kína azonnal a belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősítette a lépést azzal vádolva Washingtont, hogy erőszakos bűnözőket támogat Hongkongban és aláássa az "egy ország, két rendszer" alapelvet. A pekingi külügyminisztérium közleménye hangsúlyozza: "Hongkong Kínáé, ügyei csakis kínai belügyek, és semmilyen külföldi kormánynak vagy erőnek nincs joga ebbe beavatkozni". Az ünnep miatt zárva tartó amerikai piacok miatt Európában messze az átlagon aluli forgalmat bonyolítottak csütörtökön az értékpapírpiacok. A befektetői hangulat romlását elsősorban a kereskedelmi forgalom zökkenőmentes működésének erősen kitett nyersanyagipari és autóipari ágazatok érezték meg. A BMW részvénye több mint két százalékkal, a Daimler részvénye több mint egy százalékkal gyengült, a Volkswagen papírja 0,8 százalékkal, a Renault részvénye másfél százalékkal, a Peugeot részvénye több mint egy százalékkal gyengült. A politikai feszültség fokozódása és ennek következtében a kereskedelmi kapcsolatok várható romlása az olajpiacon is éreztette hatását. Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 0,73 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedésben, hordónként 62,55 dolláron, a WTI ára pedig 0,65 százalékkal 57,73 dollárra csökkent. Az arany ára értékőrző befektetési eszközként játszott szerepének köszönhetően emelkedett, a spot ár 0,09 százalékkal unciánként 1455,49 dollárra ment fel. Az eurót 0,07 százalékkal jegyzik erősebben 1,1006 dolláron.

Ezt olvasta már?

Továbbra is a kereskedelmi konfliktus van központban »

4IG 660 (11,86 ) AKKO Invest 430 (-0,46 ) ALTEO 840 (0,72 ) APPENINN 386 (-0,52 ) AutoWallis 107 (3,38 ) BIF 305 (-0,65 ) CSEPEL 506 (-0,39 ) CyBERG 1780 (-1,11 ) Duna House A 3850 (-1,28 ) EHEP 9050 (-4,23 ) ENEFI 400 (0,76 ) ESTMEDIA 139 (-3,20 ) FORRAS/OE 2000 (-3,85 ) FORRAS/T 1900 (-3,06 ) FUTURAQUA 100 (2,25 ) GSPARK 4910 (-1,41 ) KPACK 20000 (6,95 ) KULCSSOFT 3200 (-2,44 ) MASTERPLAST 740 (0,54 ) MOL 2900 (0,69 ) MTELEKOM 437 (-0,68 ) NORDTELEKOM 48 (-1,54 ) NUTEX 59 (-6,05 ) OPUS 329 (1,04 ) OTP 15500 (2,99 ) OTT1 248 (-0,40 ) PANNERGY 736 (0,55 ) RABA 1185 (1,28 ) RICHTER 6075 (1,25 ) SET Group 100 (0,20 ) TAKAREK 556 (0,36 ) WABERERS 1220 (4,72 ) ZWACK 17400 (0,29 )