Nem sok választja el a briteket a leminősítéstől

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az Egyesült Királyság szuverén hitelképességére a brit EU-tagságról tartott tavaly nyári népszavazás óta, emellett növekszenek a politikai és költségvetési kockázatok is az EU-tagság megszűnéséről folyó tárgyalások bizonytalanságai miatt - áll a Moody's Investors Service kedd este Londonban ismertetett éves országjelentésében.

Nagy a bizonytalanság

A nemzetközi hitelminősítő leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást tart érvényben az "Aa1" szintű - a lehetséges legjobb "Aaa"-nál egy fokozattal gyengébb - brit államadós-osztályzatra.

A Moody's a keddi helyzetértékelésben hangsúlyozta: véleménye szerint továbbra is bizonytalan, hogy a brit kormány képes lesz-e elérni "jónak értékelhető" eredményt a kilépési tárgyalásokon.

Figyelmeztet az üzleti szektor

A cég szerint azzal, hogy a kormány egyelőre a "kemény" Brexit stratégiáját követi - vagyis ki akar lépni az EU egységes belső piacáról és a vámunióból is -, megnövekedett a kockázata annak, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül távozik az EU-ból, és az unióval folytatott kereskedelmére a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályai lépnek életbe.

Erre a kockázatra a brit üzleti szektor is már több felhívásban figyelmeztette a brit kormányt. Legutóbb a Brit Iparszövetség (CBI), a feldolgozószektor vállalati szövetsége (EEF), a brit technológiai szektor cégeit képviselő techUK, valamint a világ legnagyobb globális üzleti érdekképviseleti szervezete, az International Chamber of Commerce (ICC) brit tagozatának vezetői tettek közzé közös nyílt levelet, hangsúlyozva: szabadkereskedelmi megállapodás nélkül, a WTO-szabályok alapján az EU-piacra irányuló, jelenleg vámmentes brit áruexport 90 százalékát terhelhetik vámok a brit EU-tagság megszűnése után.

A felhívás szerint ez például a brit élelmiszeriparnak 20 százalékos, a brit autóiparnak 10 százalékos, gyakorlatilag kigazdálkodhatatlan költségtöbbletet jelentene, ami súlyos és tartós károkat okozna a brit gazdaságnak.

Elveszett az abszolút többség

A Moody's keddi elemzése szerint a politikai és költségvetési kockázatok is növekedtek azóta, hogy a június 8-án tartott előrehozott parlamenti választásokon a Konzervatív Párt vezette brit kormány elvesztette alsóházi többségét. Emiatt a kormány a választások után jegelt több olyan kampányígéretet, amelyek végrehajtása fontos területeken enyhíthette volna a költségvetés kiadási oldalát terhelő feszültségeket, ráadásul a kormány komoly nyomás alá került a kiadások növelése érdekében.

A brit gazdaság növekedése máris lassulásnak indult, és a Moody's várakozása szerint a növekedési lendület az év hátralévő részében jelentősen tovább gyengül.

A hitelminősítő közölte: a tavaly mért 1,8 százalékos növekedés után 2017-re 1,5 százalékos, jövőre már csak 1 százalékos növekedésre számít a brit gazdaságban. E lassulás fő okai között vannak a Moody's szerint a háztartások fogyasztási kiadásait terhelő tényezők és az üzleti beruházások bizonytalan kilátásai.

Csak a külker segíthet

E jelenségekre más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet. A YouGov brit közvélemény- és piackutató cégcsoport és az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) új közös felmérése kimutatta, hogy az általános fogyasztói bizalmi index a választások előtti 109,1-ről 105,2-re csökkent. A skálán a 100-as szint jelenti a semleges középértéket.

Ez összeomlásszerű visszaesés, mivel a YouGov/CEBR-index több hónapos időtávlatokon belül is tipikusan néhány tizedponttal változik.

A CEBR megítélése szerint csak az erőteljes külkereskedelem miatt lesz elkerülhető a recesszió a brit gazdaságban.

A választások óta drámai mértékben zuhant a brit üzleti szektor bizalmi indexe is. A legnagyobb brit vállalatvezetői szövetség, az Institute of Directors (IoD) új felmérése szerint a gazdasági kilátásokba vetett üzleti bizalom indexe, amely a derűlátó és a borúlátó üzleti vezetők arányának különbségét méri, júniusban 34 ponttal mínusz 37-re zuhant a májusi mínusz 3-ról.

Jöhet a leminősítés

Keddi londoni elemzésében a Moody's közölte: leminősítheti Nagy-Britanniát, ha az EU-val folytatott tárgyalások menete arra vall, hogy a brit kormány nem lesz képes megőrizni az egységes uniós piachoz fűződő kapcsolatrendszer legalább egyes központi elemeit.

A Moody's szerint középtávon az is leminősítéshez vezethet, ha a font nemzetközi tartalékvaluta-szerepe jelentősen meggyengül vagy megszűnik.

Ezt olvasta már?

Európaszerte tovább nőtt a munkanélküliség »

4IG 635 (2,42 ) AKKO Invest 458 (1,67 ) ANY 1270 (2,42 ) APPENINN 359 (1,13 ) AutoWallis 82 (5,68 ) CIGPANNONIA 175 (4,48 ) DELTA 97 (7,10 ) EHEP 2570 (-3,02 ) ENEFI 320 (1,27 ) FORRAS/OE 1140 (6,54 ) FORRAS/T 1400 (-6,67 ) FUTURAQUA 68 (-2,44 ) GSPARK 3400 (0,29 ) Gloster 2500 (-10,52 ) KULCSSOFT 1545 (-0,96 ) MASTERPLAST 600 (0,33 ) MOL 1860 (2,14 ) MTELEKOM 381 (0,66 ) NORDTELEKOM 32 (8,93 ) OPUS 260 (1,96 ) ORMESTER 11700 (-6,02 ) OTP 10900 (0,46 ) OTT1 198 (-2,46 ) PANNERGY 618 (0,98 ) RABA 864 (-0,46 ) RICHTER 6895 (5,67 ) TAKAREK 490 (1,24 ) WABERERS 898 (-1,32 )