Szaúdi fenyegetés okoz kínos perceket az USA-nak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Hétszázötven milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy és egyéb értékpapír eladásával fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat arra az esetre, ha a kongresszus elfogadja azt a törvényt, amelynek alapján amerikai bíróságokon felelősségre vonhatják az olajmonarchiát a 2001. szeptember 11-ei terrorakcióban játszott szerepéért.

Tagadják a támogatást

A válaszlépésre a szaúdi külügyminiszter figyelmeztette amerikai partnereit - jelentette a The New York Times című amerikai napilap. A figyelmeztetés egy hónappal ezelőtt történt, amikor Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter Washingtonban járt és személyesen adta át az uralkodó üzenetét az amerikai illetékeseknek. Dzsubeir szerint Rijád az értékpapírok eladásával tudná elkerülni, hogy amerikai bíróságok esetleg befagyasszák azokat.

A tekintélyes lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy a szaúdiak nehezményezik a terrorista cselekmények támogatóiról készülő törvényt, amely felveti a felelősségüket a 2001-es terrortámadásokban. A jogszabály lehetővé tenné, hogy a terrorizmusnak amerikai területen áldozatul esők pert indíthassanak a terrorcselekmény külföldi támogatói, így akár a szaúdi kormány ellen is. Rijád cáfolja, hogy bármi köze lenne a 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrorakcióhoz.

Rosszul jönne a kormányzatnak

A The New York Times szerint az Obama-kormányzat erőteljesen lobbizik a kongresszusban mind republikánus, mind demokrata párti politikusoknál, hogy megakadályozza a törvény elfogadását. A kormányzat érvelése szerint a törvény jogi kockázatnak tenné ki az amerikaiakat a tengerentúl, valamint kedvezőtlen gazdasági és diplomáciai következményekkel járna.

A lap úgy tudja, a kongresszus 2002-ben folytatott vizsgálata alátámasztja a szaúdi érintettséget a 2001-es merényletekben, ugyanis bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államokban élő szaúdi tisztségviselőknek köze volt a terrorakciókhoz. A vizsgálatról készített jelentés huszonnyolc oldal foglalkozik a szaúdi-kormány érintettségével, de ezek a megállapítások nem nyilvánosak.

Nem is gondolják komolyan?

Edwin Truman, a világgazdasági kutatásokkal foglalkozó Petersen Intézet munkatársa szerint a szaúdiak üzenete valószínűleg "üres fenyegetőzés", több százmilliárd dollárnyi amerikai értékpapír eladása egyrészt technikailag nehéz lenne, másrészt nagy valószínűséggel zűrzavart okozna a globális pénzpiacokon is, amiért a szaúdiakat tennék felelőssé.

Egy ilyen lépés destabilizálná az amerikai dollárt, amelyhez a szaúdiak saját nemzeti valutájuk, a riál értékét rögzítik - közölte.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Tovább mélyül a kínai-amerikai konfliktus »

4IG 915 (-0,54 ) AKKO Invest 28600 (-0,69 ) ALTEO 768 (-0,26 ) ANY 1300 (-0,76 ) APPENINN 432 (-1,71 ) AutoWallis 112 (-4,70 ) BIF 299 (1,01 ) CIGPANNONIA 306 (-4,38 ) EHEP 12800 (9,40 ) ELMU 28000 (-0,71 ) ENEFI 590 (-1,67 ) ESTMEDIA 118 (-1,17 ) FUTURAQUA 122 (4,81 ) MOL 2868 (0,77 ) MTELEKOM 421 (-0,94 ) NORDTELEKOM 46 (-1,49 ) NUTEX 32 (1,94 ) OPUS 390 (-2,50 ) ORMESTER 13100 (-1,50 ) OTP 12250 (-0,81 ) OTT1 275 (1,48 ) RICHTER 4746 (-0,71 ) SET Group 662 (0,76 ) WABERERS 1250 (-2,72 )