Vita van a FED-ben a kötvényvásárlásról

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Fed folytatja a gazdaság monetáris eszközökkel való támogatását, és fenntartja a mennyiségi enyhítés politikáját - derül ki a amerikai jegybank december 12-ei kamatdöntő ülésének csütörtökön nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az ülés után azt közölte, hogy fenntartja szeptemberben bejelentett programját, amelynek keretében havi 40 milliárd dollárért vásárol jelzálogkötvényeket, így növelve a likviditást a gazdaságban.

A bank idén is folytatja az eredetileg 2012 végén kifutott úgynevezett "csavar hadműveletet" is, azaz havi 45 milliárd dollárért vásárol hosszú lejáratú államkötvényeket, és rövidlejáratú papírokat ad el. A program lezárására azonban nem jelölt meg határidőt a Fed.

A csütörtökön ismertetett jegyzőkönyvből kiderült: a kamatdöntők között nincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy meddig kell élénkíteni a gazdaságot.

Egyesek szerint lassítani kell az ütemen, és a kötvényvásárlást jóval 2013 vége előtt le kellene állítani. Mások szerint ezt a programot 2013 végéig fenn kell tartani, megint mások pedig úgy vélték, hogy újabb élénkítő csomagra volna szükség, de összeg és idő megjelölése nélkül.

Teljes volt az egyetértés ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy a munkaerő-piaci kilátások nem javulnak megfelelő támogatás nélkül, a gazdaság növekedése nem lesz elegendő ahhoz, hogy biztosítsa a munkaerő-piaci körülmények fenntartható javulását.

Az amerikai hazai össztermék (GDP) 3,1 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik negyedévben, de elemzők várakozása szerint 2012 utolsó három hónapjában az éves szintű gazdasági növekedés már csak alig egy százalék lehetett.

Ezt olvasta már?

Lassult az USA gazdasága az év végére »