Átlépte a 100 milliárd dollárt a Tesla

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az amerikai autógyártók közül elsőként a Tesla piaci tőkeértéke átlépte a 100 milliárd dollárt kedden, jelezve, hogy a befektetők bíznak a teljes elektromos járművek jövőjében.

A New York-i tőzsdén a zárás utáni elektronikus kereskedésben 1,4 százalékkal, 555 dollárra emelkedett a Tesla-részvények árfolyama, amivel a napi nyereség már 7,2 százalékra kúszott fel annak hatására, hogy a New Street Research brókercég 530 dollárról 800 dollárra emelte a célárát. Mindez kevesebb mint egy hónappal azután történt, hogy az árfolyam elérte 420 dollárt, azt a nevezetes árat, amelyen Elon Musk, a vállalat vezetője kivezette volna a Teslát a tőzsdéről egy 2018. augusztusi váratlan és meglepő Twitter-bejegyzése szerint. Akkor 330 és 340 dollár között mozgott a valós tőzsdei árfolyam.

Musk azt állította, hogy biztosított a kivezetéshez szükséges forrás a szaúdi szuverén vagyonalap és más potenciális befektetők révén. Közel három héttel később viszont bejelentette, hogy eláll a tőzsdei kivezetés szándékától. Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) a cég részvényárfolyamát befolyásoló, félrevezető Twitter-üzenet miatt 20-20 millió dollár büntetést vetett ki a Teslára és a Muskra, emellett Elon Musknak távoznia kellett az igazgatótanács éléről, csak vezérigazgatói posztját tarthatta meg. A Tesla, amely már értékesebb mint a Ford Motor és a General Motors együttes piaci tőkeértéke, az utóbbi három hónap alatt több mint duplájára drágult a tőzsdén. Az utóbbi 52 hét alatt 176,99 és 548,55 dollár között mozgott a Tesla árfolyama a keddi zárásig, a minimumot márciusban ütötte meg. Az 547,20 dolláros keddi záróárfolyam 81,04 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Nyitás előtt négy órával 1,29 százalékos pluszban, 554,25 dolláron forogtak a részvények. Az árfolyam meredek emelkedése mögött több tényező rejlik. Októberben meglepetést okozott, hogy nyereséges negyedévről számolt be a vállalat. Ráadásul tavaly a vártnál több autót, mintegy 367 500 elektromos járművet szállított le megrendelőinek a Tesla. A terveknek megfelelően ősszel elindult a termelés a Tesla sanghaji gyárában és az első autókat már az év végén átadták. Emellett a Teslának sikerült megállapodnia Michigan állammal arról, hogy közvetlenül az ügyfélnek adhatják át a megrendelt autót, nem kell közbeiktatni autókereskedőt.

Ezt olvasta már?

Egyre vonzóbb a befektetés Kínában »

4IG 600 (-3,54 ) AKKO Invest 480 (-0,41 ) ANY 1375 (-0,72 ) APPENINN 370 (-0,80 ) AutoWallis 109 (0,93 ) CIGPANNONIA 185 (-0,75 ) CSEPEL 410 (5,40 ) Duna House A 3800 (-2,56 ) EHEP 8100 (1,25 ) ENEFI 385 (14,24 ) ESTMEDIA 127 (-0,47 ) FORRAS/OE 1770 (-7,33 ) FUTURAQUA 104 (0,97 ) GSPARK 5260 (0,38 ) KPACK 19800 (3,12 ) KULCSSOFT 2900 (2,11 ) MASTERPLAST 756 (-0,53 ) MOL 2590 (1,33 ) MTELEKOM 454 (0,33 ) NORDTELEKOM 48 (1,69 ) NUTEX 40 (1,79 ) OPUS 292 (1,67 ) OTP 15270 (0,79 ) OTT1 210 (-1,41 ) PANNERGY 740 (5,71 ) RICHTER 7005 (1,23 ) SET Group 102 (5,05 ) WABERERS 1085 (-0,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )