Ausztriában elindította a T-Mobile az 5G-t

| olvasási idő: kb. 1 perc

A T-Mobile Austria üzembe állította az első 5G bázisállomásokat Ausztriában kedden, elsődlegesen az ország vidéki régióiban - közölte a távközlési cég kedden a honlapján, adta hírül az MTI.

A közlemény szerint mindezt az 5G frekvenciatender március eleji sikeres lezárása, és a megszerzett használati jogosultságok tették lehetővé. Az első 25 átjátszóállomás 17 településen kezdett működni, kettő Karintiában, három Alsó-, és kettő Felső-Ausztriában, valamint 5-5 Stájerországban és Tirolban. A közleményben Andreas Bierwirth, a T-Mobile Austria vezérigazgatója kifejtette, a cég az 5G-hálózat elindulásába 57 millió eurót fektetett, amely a cég egyértelmű elkötelezettségét tükrözi Ausztria digitális jövője iránt. Az 5G-vel a mobil szélessávú lefedettség lépést tart az optikai hálózatok teljesítményével, és olyan régiókat is lefed, ahol a kábelhálózat kiépítése költséges, lassú, és bonyolult lenne.

A T-Mobile 2018 és 2021 között egymilliárd eurót fektet mobil- és vezetékes szélessávú hálózatfejlesztésekbe Ausztriában - közölte. Srini Gopalan, a Deutsche Telekom igazgatósági tagja a közleményben azt mondta: a nehéz földrajzi adottságai ellenére Ausztria élen jár az új technológiák bevezetésében. Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint Ausztria ezzel úttörő szerepet tölt be az 5G kiépítésében, amit mérföldkőnek nevezett az ország versenyképessége, a technológiai fejlődés, és az életminőség szempontjából. Norbert Hofer, osztrák közlekedési, innovációs és technológiai miniszter szerint a tartományi fővárosokban már 2020-ban biztosított lesz az 5G-hálózati lefedettség, a fő közlekedési útvonalak mentén pedig 2023-ra.

A közlemény szerint a következő hónapokban a T-Mobile Austria dokumentálja tapasztalatait az első 5G állomásokról. Az első 5G okostelefonok várhatóan 2019 végén lesznek elérhetőek, nagyobb modellválaszték az 5G okostelefonokból, tabletekből 2020-ban kerülhet piacra - közölték.

Ezt olvasta már?

A legtöbb újonnan eladott kínai telefon már 5G képes »

4IG 583 (-1,35 ) AKKO Invest 450 (-0,99 ) ALTEO 730 (-2,14 ) AutoWallis 77 (0,39 ) CIGPANNONIA 330 (12,24 ) CyBERG 1080 (-6,09 ) DELTA 107 (-0,93 ) Duna House A 3100 (-3,12 ) EHEP 2340 (-4,10 ) ENEFI 329 (8,77 ) FORRAS/OE 1070 (-6,96 ) FUTURAQUA 65 (0,15 ) Gloster 2430 (-0,82 ) KULCSSOFT 1655 (0,30 ) MASTERPLAST 612 (0,99 ) MOL 1796 (-0,77 ) MTELEKOM 382 (-0,78 ) NORDTELEKOM 28 (-1,75 ) NUTEX 29 (-2,06 ) OPUS 241 (-1,84 ) ORMESTER 11850 (3,04 ) OTP 10840 (-0,09 ) OTT1 189 (-1,25 ) PANNERGY 608 (1,33 ) RICHTER 6540 (0,46 ) SET Group 68 (-2,72 ) TAKAREK 500 (5,49 ) WABERERS 900 (8,43 )