Három havi mélypont van New York-ban a piacokon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Jelentősen csökkentek és közel három havi mélyponton is jártak az irányadó tőzsdeindexek New Yorkban szerdán az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek további éleződésének hatására.

Közép-európai idő szerint este nyolc órakor a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,05 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok Standard & Poor's 500-as mutatója 0,74 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,67 százalékos mínuszban állt. Az S&P 500-as értéke nagyjából 6 százalékkal csökkent a május 1-jén 2954,13 ponton elért történelmi rekordhoz képest, és szerdán a kétszáz napos mozgóátlag alá esett. A Dow Jones pedig február óta először a 25 ezer pontos küszöb alatt is járt. A világgazdasági növekedés lassulása miatt is aggódó befektetőket még jobban megijesztette, hogy kínai lapok arra figyelmeztettek szerdán, Peking bevetheti az elsősorban elektronikai eszközök gyártásához használt ritkaföldfémek exportjának korlátozását az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban.

Előzőleg Donald Trump amerikai elnök arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nem áll készen egy kereskedelmi megállapodás megkötésére Kínával. A ritkaföldfémek bányászatában Kína adja a világtermelés 85 százalékát. A félelmeket tovább szította, hogy a Huawei Technologies kínai vállalat gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon, azt kérve, hogy tegye semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül. A bizonytalanságok miatt a részvénypiacokon az eladók kerültek túlsúlyba, a befektetők a biztos menedéknek számító állampapírokba öntötték a tőkét. Emiatt a tízéves amerikai államkötvények hozama újra a három hónapos kincstárjegyek hozama alá esett. Az inverz hozamgörbe általában recessziót jelez előre.

A határidős jegyzések azt mutatják, hogy a piacok már 62 százalékos esélyt adnak arra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szeptember 17-18-i ülésén negyedpontos kamatcsökkentést hajt végre. Kedden még csak 50 százalékra tették ennek a valószínűségét. A kamatdöntésre érzékenyen reagáló bankpapírok alindexe 0,78 százalékkal, a technológiai vállalatoké pedig 0,66 százalékkal esett. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,06 százalékos mínuszban, 67,94 dolláron, míg a WTI a júniusi kifutó jegyzésben 0,57 százalékos veszteségben, 58,80 dolláron forgott.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Technológia miatt drágult New York »