Jól indult a nap a New York-i tőzsdén

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a hangulatot javítja, hogy az Egyesült Államok és Kína újra tárgyalni készül a kereskedelmi vitákról, és tovább drágultak a technológiai vállalatok is.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,09 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,07 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,16 százalékos pluszban indította a kereskedést. A kínai külügyminisztérium még csütörtökön megerősítette, hogy az amerikai kormánytól meghívást kaptak egy újabb kétoldalú megbeszélésre kereskedelmi kérdésekben. Nem hivatalos értesülések szerint a két fél heteken belül tárgyalóasztalhoz ülhet, de a pontos időpont nem ismert.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges volt a kereskedés péntek délután. Fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,33 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,48 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,49 százalékos pluszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1663 dollárt adtak, 0,25 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,09 százalékkal drágult a dollár, 112,02 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,05 százalékos nyereségben, 78,22 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 0,23 százalékos pluszban, 68,75 dolláron forgott. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,14 százalékkal, 1206,50 dollárra esett. Csütörtökön mérsékelt nyereségben zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,57 százalékkal, 26 145,99 pontra, az S&P 500-as mutató 0,53 százalékkal, 2904,18 pontra, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,75 százalékkal, 8013,71 pontra nőtt.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Tovább drágul a gázolaj, a benzin viszont nem változik »

4IG 1038 (-1,33 ) AKKO Invest 27600 (-1,43 ) ALTEO 752 (0,53 ) APPENINN 466 (-0,32 ) AutoWallis 120 (0,84 ) BIF 290 (-1,02 ) CIGPANNONIA 360 (-1,37 ) CSEPEL 660 (-4,07 ) Duna House A 3800 (2,70 ) EHEP 18700 (-0,53 ) ENEFI 616 (-2,84 ) ESTMEDIA 114 (-1,72 ) FUTURAQUA 96 (-4,56 ) GSPARK 3770 (-0,79 ) KPACK 17700 (2,91 ) MASTERPLAST 718 (-0,55 ) MOL 3086 (1,85 ) MTELEKOM 438 (0,34 ) NORDTELEKOM 42 (-0,95 ) NUTEX 29 (-0,35 ) OPUS 436 (-0,09 ) ORMESTER 3200 (2,56 ) OTP 12830 (1,42 ) PANNERGY 744 (-0,53 ) RICHTER 5075 (-0,10 ) SET Group 605 (1,85 ) ZWACK 16650 (0,60 )