Jól indult a reggel New Yorkban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi erős zárás után.

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,11 százalék, az S&P-500 index 0,03 százalék, a Nasdaq Composite index 0,06 százalék emelkedést mutatott. Az amerikai árfolyamindexeknek a Fed szerdán publikált Bézs Könyvéből kiolvasott kamatcsökkentési szándék adott lökést. A Fed elnöke már a héten korábban is kifejezte készségét, hogy laza monetáris politikával támogatja az amerikai gazdaságot a kereskedelmi ellentétek közepette kialakult nehezebb helyzetében. A DJIA index ennek köszönhetően idei második legjobb teljesítményét érte el kedden, több mint 500 pontos erősödéssel.

A szerdai zárással a DJIA mutató a hét eleje óta már közel három százalék nyereségre tett szert. Az S&P-500 index szintén közel három százalékkal emelkedett a hét eleje óta, a Nasdaq Composite pedig több mint másfél százalékkal. A lendület a jelek szerint a csütörtöki kereskedésben is folytatódik. Az olajár valamelyest korrigálta az előző napi nagy esését. A Brent 60 dollár alatt, a WTI pedig 50 dollár közelében január óta a legalacsonyabb árát érte el a nyersolajkészletek felhalmozódására és az amerikai termelési rekord a hírére reagálva.

Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI ára hordónként 51,70 dolláron 0,04 százalékkal állt magasabban, a Brent ára pedig 0,35 százalékkal 60,87 dollárra emelkedett. Az euró 0,50 százalékkal 1,1275 dollárra erősödött, miután az EKB kamattartó döntésének indoklásában a piaci várakozásokkal ellentétben tartózkodott minden, jövőbeni kamatvágásra tett utalástól. Az arany ára 0,36 százalékkal ment fel unciánként 1338,45 dollárra.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Estére lejtőre került New York »