Lassabban hajtott a Harley-Davidson

| forrás:
MTI/Reuters
| olvasási idő: kb. 1 perc

A gyengülő kereslet, valamint az európai importtarifák miatt bekövetkezett forgalomcsökkenés mellett a Harley-Davidson motorkerékpár gyártó vállalat nyeresége is kisebb lett a második negyedévben.

A június végével záródott három hónapban a Harley-Davidson adózott eredménye 19,3 százalékkal, 195,63 millió dollárra esett az egy évvel korábbi 242,34 millió dollárról. Az egy részvényre jutó nyereség 1,45 dollárról 1,23 dollárra csökkent. Szakértők gyengébb adatra, részvényeként 1,20 dollárra számítottak. A motorkerékpárok és alkatrészeinek eladásából származó bevétel 6 százalékkal, 1,43 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1,53 milliárd dollárról. Áprilisban a cég azt közölte, hogy az EU által a cég motorkerékpárjaira kivetett importvám a vállalatnak az idén 100-120 millió dollárjába kerül. A 116 éves múltra visszatekintő tradicionális amerikai motorkerékpár gyártó vállalat negyedéves beszámolójában 5 ezerrel 212 000-217 000-re rontotta motorkerékpár eladását előirányzó éves tervét.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Logiszikában csúcson jár a Moller-Maersk »