Logiszikában csúcson jár a Moller-Maersk

| forrás:
MTI/Reuters/dpa
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nőtt a Moller-Maersk dániai szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat nyeresége a harmadik negyedévben annak ellenére, hogy a lassuló globális gazdasági növekedés miatt visszaesett a konténerszállítás.

A Moller-Maersk 520 millió dollár adózás utáni nyereséget jelentett a szeptember végével záródott három hónapról az egy évvel korábbi 396 millió dollár után. A szakértők a tavalyi harmadik negyedévinél is kisebb, 359 millió dollár profitot vártak. A szakértők által inkább figyelemmel követett adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 14 százalékkal, 1,66 milliárd dollárra emelkedett. A Moller-Maersk negyedéves bevétele 1 százalékkal, 10,06 milliárd dollárra csökkent. A koppenhágai székhelyű cég pénteken fenntartotta azt az októberben feljavított várakozását, hogy az idei EBITDA 5,4-5,8 milliárd dollár lesz. A Moller-Maersk a világ legnagyobb konténerszállítója és Dánia második legnagyobb vállalata. Az 1904-ben alapított cég a világ gyakorlatilag összes országában jelen van, alkalmazottainak a száma több mint 76 ezer.

Ezt olvasta már?

Lecsúszott a Tiffany profitja és bevétele »