-->

Nem szárnyalt igazán az Airbus

| olvasási idő: kb. 1 perc

Jelentős mértékben, 86 százalékkal esett az Airbus adózott eredménye a március 31-ével zárult első félévi pénzügyi negyedévben az előző évihez képest - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a társaság árbevétele 24 százalékkal 12,5 milliárd euróra javult, viszont az üzemi eredmény 9 százalékkal 181 millió euróra, az adózott eredmény 86 százalékkal 40 millió euróra csökkent. A folyamat hátterében a hadiipari beszerzések rosszabb teljesítménye, illetve az A380-as gép gyártásának leállításával kapcsolatos plusz költségek húzódnak meg, ez a két tétel mintegy 200 millió euróval rontotta a társaság pénzügyi eredményét. A bevételek megugrását a tavalyihoz képest harmadával több, 162 repülőgépet adtak át üzemeltetésre. A kereskedelmi repülőgépeket gyártó részleg árbevétele 34 százalékkal 9,6 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény 392 milliós nyereséget mutatott a tavalyi szolid, 2 milliós veszteség után.

Az Airbus Helicopters a tavalyi 10 milliós veszteség után idén az első negyedévben 9 milliós plusszal zárt, a hadiipar viszont 117 millió euró veszteséget halmozott fel szemben az egy évvel korábbi 265 milliós nyereséggel. Az év első három hónapjában az Airbus a lemondásokat nem számolva 62 gép vételéről állapodott meg, a lemondásokkal együtt azonban idei mérlegük mínusz 58 gépen áll. Ennek oka, hogy az abu dzabi székhelyű társaság mintegy 40 gépre vonatkozó rendelését mondta vissza és az A380-as típus leállítása miatt több megrendelést is kivezettek a könyvekből. Az Airbus erre az évre 880-890 gép átadását tervezi, tavaly a teljes évben 900 gépet adtak át.

4IG 498 (-1,39 ) AKKO Invest 398 (-0,50 ) APPENINN 303 (-0,82 ) AutoWallis 79 (-1,26 ) BIF 235 (-2,08 ) DELTA 63 (-4,72 ) FUTURAQUA 57 (0,70 ) KULCSSOFT 1365 (0,74 ) MOL 1542 (0,26 ) MTELEKOM 343 (0,44 ) OPUS 197 (-0,61 ) ORMESTER 11950 (-0,42 ) OTT1 123 (-0,81 ) RABA 872 (1,16 ) RICHTER 6405 (0,71 ) SET Group 47 (-3,88 )