-->

Oracle: döntő a szerepe a digitaizációnak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A digitális megoldások alkalmazásának felgyorsítása döntő szerepet játszhat a közép-kelet-európai szervezetek túlélésében és fejlődésében az IDC által az Oracle megbízásából készített, nyolc ország digitális beruházásait vizsgáló kutatása szerint.

A kutatásban Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Görögország, Horvátország és Szerbia közszférájának, illetve piaci szektorának képviselőit kérdezték. A döntéshozók számára a digitális alkalmazásoknál a legfontosabb az üzleti teljesítmény javítása (72 százalék), a költségcsökkentés (71 százalék) a vásárlói igények hatékonyabb kiszolgálása (71 százalék), a biztonság és kiberbiztonság (69 százalék) valamint a munkaerő fejlesztése (62 százalék). Razvan Savu, az IDC régiós szenior tanácsadója szerint az első három üzleti cél közel azonos fontossággal bír a válaszadók számára, ami azt mutatja, hogy sokszor inkább a rövidtávú, az üzletmenet védelmére fókuszáló célok közül választanak az olyan befektetések helyett, amelyek hosszútávon gondoskodnának a szervezet jólétéről. Hozzátette: az IT - különös tekintettel a felhőre, az adatkezelésre és az adatelemzési megoldásokra - egyre fontosabb szerepet játszik az üzleti életben. Mutatja ezt az is, hogy a közép-kelet-európai régióban egyre növekvő mértékben választanak felhőalapú megoldásokat a vállalatok és intézmények: a cégek felismerték a felhőalapú megoldások előnyeit, és egyre magabiztosabban viszonyulnak a területhez - tették hozzá. Reményi Csaba, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója szerint a magyar vállalatok az üzleti teljesítmény növelését és a vásárlói igények hatékonyabb kiszolgálását nevezték meg legfontosabb céljukként, amelyek eléréséhez kiemelten kezelik az üzleti alkalmazásokat, az adatmenedzsmentet és az autonóm rendszereket. Szembetűnőnek nevezte, hogy a költségek csökkentésén túl egyre inkább az üzleti folyamatok egészének modernizálása áll a középpontban, és mindenütt felbukkan az ügyfelek jobb kiszolgálásának szükségessége is. A kutatásban a válaszadók csaknem háromnegyede (72 százalék) az adatkezelési megoldásokat nevezte meg a legfontosabbnak ahhoz, hogy a szervezet elérje céljait, mivel ezek segítik a gyorsabb és pontosabb üzleti döntéshozatalt - emelték ki. Megjegyezték azonban, hogy a közép-kelet-európai régió számos szervezete nem tudja hasznosítani az összegyűjtött adatokban rejlő lehetőségeket, mert elárasztja őket a kezelendő adatmennyiség. A felmérésből kiderült az is, hogy a szervezeteknél az elavult infrastruktúra, az egymástól elkülönítve tárolt adatok, a nem megfelelő vagy manuális folyamatok gátolhatják az innovációt. Az IDC azt tanácsolja a döntéshozóknak, hogy mérlegeljék, milyen szerepet tölthet be a vállalkozás egy megosztáson alapuló gazdaságban, helyezzék a technikai lemaradások csökkentését a teendők elejére, célozzák meg egy intelligens központ kiépítését, egyszerűsítsék a folyamatokat, és építsenek ki egy olyan infrastruktúrát, amely megfelel a dinamikus üzleti elvárásoknak. Fontosnak nevezték azt is, hogy fektessenek hangsúlyt a megbízhatóságra, valamint azt, hogy a vállalkozás minden szintjén váljon a döntéshozatali folyamat részévé az elemzés. Aláhúzták: a digitalizációt minden szervezetnek üzleti prioritásként kellene kezelnie.

4IG 650 (0,31 ) AKKO Invest 427 (-0,23 ) ALTEO 1120 (2,75 ) ANY 1320 (-2,22 ) APPENINN 317 (-0,63 ) AutoWallis 101 (-1,75 ) CIGPANNONIA 330 (2,17 ) DELTA 71 (3,81 ) Duna House 380 (-0,52 ) EHEP 1975 (0,25 ) ENEFI 430 (-1,26 ) FORRAS/OE 1220 (-0,81 ) FUTURAQUA 79 (0,76 ) GSPARK 3820 (5,23 ) Gloster 2960 (-0,34 ) KULCSSOFT 1870 (1,36 ) MASTERPLAST 2300 (2,68 ) MOL 2162 (0,56 ) MTELEKOM 410 (0,86 ) NORDTELEKOM 30 (-0,67 ) NUTEX 29 (0,70 ) OPUS 250 (1,42 ) ORMESTER 1250 (0,81 ) OTP 13100 (1,39 ) OTT1 166 (0,73 ) PANNERGY 816 (1,49 ) RABA 1290 (1,57 ) RICHTER 8620 (-0,92 ) SET Group 85 (3,94 ) TAKAREK 580 (-0,68 ) ZWACK 16400 (-1,80 )