A Mol belép a közösségi közlekedés piacára

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Mol többségi részesedést vásárol az ITK Holding Zrt.-ben, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok üzemeltetése és karbantartása - tájékoztatta az MTI-t az olajipari vállalat kedden.

A közleményben kiemelik: a részesedés-vásárlás jól illeszkedik az olajipari vállalat 2030-as mobilitási stratégiájához. A Mol 2030 stratégiájában leszögezte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít a mobilitási szolgáltatásokra - emlékeztetnek. Ennek egyik lépése volt idén a fővárosi közösségi autó, a MOL Limo bevezetése, majd következett a MOL Fleet Solutions megalapítása, amely a Mol-csoport saját gépjárműveit, valamint a külső partnerek flottáinak finanszírozását és kezelését végzi - tették hozzá.

A 2002-ben alapított ITK Budapesten és Debrecenben több mint kétszáz autóbuszt üzemeltet - olvasható a közleményben. Arra is kitérnek, hogy a cég a német Daimler magyarországi leányvállalatával közösen fejlesztette ki például a Reform 500 LE elnevezésű elővárosi autóbuszt, amelynek prototípusát 2017-ben mutatták be Debrecenben. A budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK joint venture formában működik a jövőben - közölte a cég. Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a közleményben kijelentette: a közösségi buszközlekedés területe központi szerepet tölt be és fog betölteni a jövőben is a mobilitási szolgáltatások között.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. cég elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint, örül, hogy egy olyan nagy nemzetközi cég, mint a Mol, fantáziát látott bennük, és tulajdonostársként segíti további növekedésüket. A szakember továbbra is a vállalat vezetője és a társaság kisebbségi tulajdonosa marad - tette hozzá közleményében a Mol.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

A 200 naposhoz esett le a MOL »

4IG 1148 (13,89 ) ALTEO 758 (-1,56 ) APPENINN 453 (-3,51 ) AutoWallis 106 (-6,61 ) BIF 307 (2,68 ) CIGPANNONIA 375 (-0,13 ) CSEPEL 680 (-2,86 ) Duna House A 4020 (-0,74 ) EHEP 5000 (2,04 ) ENEFI 467 (4,94 ) ESTMEDIA 81 (-4,05 ) FORRAS/T 1150 (-4,96 ) GSPARK 3690 (-0,81 ) KONZUM 201 (-0,25 ) KPACK 16800 (5,00 ) KULCSSOFT 1200 (-4,76 ) MASTERPLAST 726 (-1,09 ) MOL 3150 (-3,67 ) MTELEKOM 425 (1,92 ) NORDTELEKOM 41 (0,24 ) NUTEX 28 (2,95 ) OPUS 407 (-0,05 ) ORMESTER 2760 (-2,13 ) OTP 12120 (0,17 ) OTT1 208 (-1,19 ) PANNERGY 708 (-0,84 ) RICHTER 5040 (-0,49 ) TAKAREK 640 (-2,14 ) WABERERS 1030 (-3,74 ) ZWACK 17500 (-0,57 )