450-nél kapaszkodik az MTelekom

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Az ék után lefelé fordulva indulhatna lefelé a távközlési vállalat árfolyama.

Órás

Elliott. Öt hullámban emelkedett, az ötödik hullám egy ék (ending diagonal). A hatodik hullám elindult, letört az ékből.

Napos

Teljesült a C hullám. A 200 napos átlagot is egy lendülettel vitte át, az már támasz 425 környékén. Egyúttal teljes egészében visszatöltötte a korábbi rést is.

 A felső kanócokat kivette. A pletykára indult öt hullám teljesedhet ki, majd kifulladhat. A doji megerősítést kapott lefelé.

(A lényeg alább.)

Heti

A beszűkülő Bollinger alsó szalagját érintette, ez megtámasztotta. A felső szalagot megtolta fel, ezzel kitör fel. Trend indult.

Felvásárlási pletykák indultak el a cég körül, ez katapultálta az árfolyamot. Hogy ezeknek mennyire adunk hitelt, az egyéni ízlés kérdése. Következzen az én verzióm:

Amennyiben a hírbe hozott Opus-Konzum csoportot tekintjük érdeklődőnek, az áremelkedés nem véletlen: biztosak lehetünk benne, hogy a szektor állami szabályozása olyan irányba megy el, amely kedvező a cégnek, a versenyt és a versenytársakat korlátozza. Ám ahogyan az Opus-Konzum csoport tőzsdei jelenléte sem értelmezhető gazdasági értelemben, hanem csakis politikai értelemben, úgy ez a felvásárlási pletyka, és a papír mozgása is politikai természetű. Én nem zárom ki azt a lehetőséget - sőt! -, hogy a DT stratégiai tulajdonlásába is belekerülhetnek olyan szempontok is, mint ahogyan az RTL Klub van jelen a magyar kereskedelmi TV-k piacán...

A fenti okfejtés alapján még emelkedhet a B hullámmal, majd arra az - egyelőre spekuláció szintjén mozgó, vélelmezett - bejelentésre, miszerint a DT marad a stratégiai tulajdonos, beszakadhat a C hullámmal.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

333 forint körül a forint ára »