Mesterséges intelligencia az MTelekomnál

| olvasási idő: kb. 1 perc

A Magyar Telekom telefonos ügyfélszolgálatán a hagyományos nyomógombos menürendszert virtuális üzleti asszisztens váltotta fel: a mesterségesintelligencia-alapú, magyarul beszélő Vanda fogadja a beérkező hívásokat, és a lehető leggyorsabban kompetens szakértőhöz irányítja a hívást - közölte a cég az MTI-vel kedden.

A Telekom a T-Systems Magyarországgal közös fejlesztésben vizsgálja a rendszer továbbfejlesztésének lehetőségeit, többek között Vanda alkalmazását chatbotként ( gyakori és tömegesen érkező kérdésekre ad automatikus választ) a Telekom online ügyfélszolgálati csatornáin. Közölték, hogy a Telekom tavasszal mutatta be Vanda nevű virtuális üzleti asszisztensét, amely nyár óta már minden, az ügyfélszolgálatot telefonos csatornán megkereső ügyfél hívását fogadja. Vanda képes az elmondottak alapján megérteni az ügyfél szándékát, és a lehető leggyorsabban ahhoz a szakértőhöz irányítani a hívást, aki kompetensen segíteni tud a megoldásban.

Emellett jól automatizálható és gyakran előforduló, rutinszerű feladatokat is rábízhatunk, amit teljes körűen elvégez szakértők bevonása nélkül is. Ilyen automatizált feladat például a kiegészítő mobil díjcsomag értékesítése, mobilegyenlegről információadás, vezetékes szolgáltatásra vonatkozó hibabejelentés kezelése, valamint a folyamatban lévő megrendelésekről státuszinformáció adása. Vanda képességeit és az általa elvégezhető tevékenységek körét folyamatosan bővíti a Telekom - írták. A jövőben a mesterséges intelligencia alapú rendszer továbbfejlesztéseként a Telekom több innovatív megoldásban gondolkodik. Kiemelkedő ezek közül az az innováció, ahol Vandát már érzelmi intelligenciával ruháznák fel, és képes lesz a rendszer kommunikációban idomulni ahhoz az érzelmi szinthez, amelyet az ügyfél hangjából megállapít. A

T-Systems üzleti asszisztens megoldása ügyfélszolgálaton túl IT ügyintézés és szolgáltatás, banki ügyintézés egyszerűsítésére és akár kérdőívezésre is hasznosítható a jövőben - közölte a cég.

Ezt olvasta már?

Zajlik az MTelekom konszolidációja »

4IG 1096 (0,37 ) AKKO Invest 24600 (-0,81 ) APPENINN 456 (-0,87 ) AutoWallis 127 (2,02 ) EHEP 17000 (8,97 ) ESTMEDIA 81 (-0,98 ) FUTURAQUA 81 (1,90 ) GSPARK 3780 (2,16 ) MOL 3088 (0,52 ) MTELEKOM 419 (0,48 ) NORDTELEKOM 40 (-2,20 ) OPUS 463 (2,71 ) OTP 11390 (-0,96 ) OTT1 196 (-1,01 ) RICHTER 5195 (0,97 ) SET Group 640 (-3,61 ) TAKAREK 654 (0,62 ) ZWACK 17550 (-0,85 )