Az olajárak meglódultak, New Yorkban mégsem boldogok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Enyhe csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, bár az olajárak meglódulása javította a kockázatvállalási hangulatot, a heti munkanélküliségi jelentésből kirajzolódó helyzetkép kissé megijesztette a befektetőket.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,59 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,48 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig szintén 0,59 százalékos mínuszban indította a kereskedést. A tőzsdenyitás előtt egy órával közzétett adatok szerint a március 28-ával zárult héten újabb történelmi rekordra, 6,6 millió fölé emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma. Ez a vártnál jóval több, ami erősíti azokat a kételyeket, hogy elégséges lesznek-e a gazdaság támogatására eddig meghozott intézkedések.

Az Egyesült Államokban a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma csütörtökre 215 ezer fölé emelkedett, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta az ötezret. A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,14 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,24 százalékos, a párizsi CAC-40 0,63 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,13 százalékos mínuszban állt. Milánóban stagnált, Madridban viszont 1,53 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök délután egy euróért 1,0867 dollárt adtak, 0,93 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,15 százalékkal erősödött a dollár, 107,31 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára meredeken emelkedik azokra a reményekre, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia valamilyen megállapodásra jut a túlkínálat miatti helyzet kezeléséről.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 7,60 százalékos pluszban, 26,62 dolláron, míg a májusi szállítású WTI 8,67 százalékos nyereségben, 22,07 dolláron forgott fél négykor. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,97 százalékkal, 1606,03 dollárra, míg a júniusi szállítású aranyé 1,99 százalékkal 1623,10 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. Szerdán erős mínuszokban zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 4,44 százalékkal, 20 943,51 pontra, az S&P 500-as index 4,41 százalékkal, 2470,50 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig ugyancsak 4,41 százalékkal, 7360,58 pontra esett.

Ezt olvasta már?

Vegyes hangulat követte az előző napi veszteséget »