Felfelé változtak az indexek hétfőn

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, a befektetők kockázatvállalási kedvét jelentősen növelte az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodáshoz fűzött remények erősödése, valamint azok a fokozódó várakozások, miszerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve e heti ülésén ismét kamatot csökkent.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,31 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,44 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,51 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az S&P 500-as index már nyitásban újabb történelmi rekordot állított fel, és az első percekben tovább emelkedett. Pénteken is nagyon közel állt az újabb történelmi rekordérték eléréséhez annak nyomán, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének hivatala jelezte, az amerikai és a kínai fél előrelépést tett a két ország között kialakult viszályokat rendező kereskedelmi megállapodás egyes részeinek véglegesítése felé. Peking szombaton megerősítette, hogy az egyezmény egyes részeinek esetében teljesen bejeződtek a "szakértői egyeztetések".

Az indexeket felfelé húzza az a bejelentés is, hogy a Microsoft, a világ egyik legnagyobb szoftvervállalata győzött az amerikai védelmi minisztérium felhőszolgáltatásokra kiírt, 10 milliárd dollár értékű tenderén az Amazonnal szemben. A Microsoft részvényei 2,6 százalékos pluszban, az Amazoné viszont 0,6 százalékos mínuszban forogtak nyitáskor. A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken mérsékelten nyereséges a kereskedés.

Hétfő délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 0,01 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,53 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,24 százalékos pluszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1091 dollárt adtak, 0,08 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,18 százalékkal erősödött a dollár, 108,84 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozgott fél háromkor. A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,11 százalékos mínuszban, 61,95 dolláron, míg a WTI 0,19 százalékos pluszban, 56,77 dolláron forgott. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,27 százalékkal, 1501,25 dollárra csökkent.

Pénteken emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,57 százalékkal, 26 958,06 pontra, az S&P 500-as mutató 0,41 százalékkal, 3022,55 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,70 százalékkal, 8243,12 pontra nőtt.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Rekord értéke közelében maradt a BUX »