Végre emelkedéssel nyitott New York

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A héten először, szerdán emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután a legfrissebb sajtójelentések enyhítették az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek éleződését övező aggodalmakat.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,55 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,76 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,92 százalékos pluszban indította a kereskedést. A Bloomberg hírügynökség úgy értesült, hogy Kína továbbra is kész részleges kereskedelmi megállapodást kötni az Egyesült Államokkal, ha Donald Trump amerikai elnök nem vet ki újabb vámokat, ideértve az októberre és decemberre megígért vámemeléseket. Cserébe Kína a számára nem kulcsfontosságú témákban engedményeket ajánl, például az amerikai agrártermékek importjának növelését.

Kína annak ellenére is hajlandó egy részleges megállapodásba belemenni, hogy Washington a héten feketelistára tett egy sor kínai vállalatot, így azok nem vásárolhatnak amerikai termékeket vagy technológiákat. Ezeket, a mesterséges intelligencia fejlesztésével is foglalkozó kínai startupokat azzal vádolja a Trump kormányzat, hogy technológiájuk segíti Kína muzulmán kisebbségi csoportjainak elnyomását. Washingtonban csütörtökön ülnek össze a két ország kereskedelmi főtárgyalói kétnapos tanácskozásra. Trump elnök azt ígérte, hogy ha nem sikerül előrelépni ebben a fordulóban sem, október 15-én bevezetik az újabb kínai termékeket sújtó 10 százalékos pótvámot.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges a kereskedés. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,55 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,12 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,69 százalékos pluszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0980 dollárt adtak, 0,24 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,28 százalékkal drágult a dollár, 107,37 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,58 százalékos pluszban, 59,16 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,67 százalékos nyereségben, 53,51 dolláron forgott fél négykor. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,65 százalékkal, 1513,65 dollárra nőtt. Kedden 1 százalékot jóval meghaladó mínuszokban zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,19 százalékkal, 26 164,04 pontra, az S&P 500-as mutató 1,56 százalékkal, 2893,06 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,67 százalékkal, 7823,78 pontra süllyedt.

Ezt olvasta már?

A foglalkoztatási adatok hallatán kilöveltek az indexek »

4IG 635 (2,42 ) AKKO Invest 458 (1,67 ) ANY 1270 (2,42 ) APPENINN 359 (1,13 ) AutoWallis 82 (5,68 ) CIGPANNONIA 175 (4,48 ) DELTA 97 (7,10 ) EHEP 2570 (-3,02 ) ENEFI 320 (1,27 ) FORRAS/OE 1140 (6,54 ) FORRAS/T 1400 (-6,67 ) FUTURAQUA 68 (-2,44 ) GSPARK 3400 (0,29 ) Gloster 2500 (-10,52 ) KULCSSOFT 1545 (-0,96 ) MASTERPLAST 600 (0,33 ) MOL 1860 (2,14 ) MTELEKOM 381 (0,66 ) NORDTELEKOM 32 (8,93 ) OPUS 260 (1,96 ) ORMESTER 11700 (-6,02 ) OTP 10900 (0,46 ) OTT1 198 (-2,46 ) PANNERGY 618 (0,98 ) RABA 864 (-0,46 ) RICHTER 6895 (5,67 ) TAKAREK 490 (1,24 ) WABERERS 898 (-1,32 )