Erős ellenállás felé tör az OTP

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

50 napos mozgóátlaga alól kibújva próbálhatja újra megcélozni a 12800 forintos zónát a bankpapír.

1 órás

Szép teljesítményt nyújtott az OTP árfolyama a szerdai kereskedésben. 12140 forintnál a rövidtávú ellenállástól elsőre még lefordult napon belül, de az 50-es mozgóátlagtól felfelé fordulva másodszorra már sikeresen vette az akadályt, ráadásul a záró szakaszban a 200-as átlag fölé is sikerült zárni a napi maximumra. Mutatott tehát erőt az árfolyam, csütörtök reggel egyelőre folytatása is van a lendületnek, a legközelebbi érdemi akadály az órás grafikonon a 12400-as szint. Az RSI a túladott zónába lépett, összességében valószínű, hogy nem ütjük át azonnal az említett akadályt. Ettől függetlenül, ha kitart a vételi erő, és némi rövidtávú konszolidáció után sikerül meglépni a 12400-as szintet, akkor nyitva az út a 12750-12800-nál húzódó erős ellenálláshoz.

Támasz: 12140; 11900

Ellenállás: 12400; 12800

Napi

A halovány keddi kereskedés után szerdán bizonyított a bankpapír, emelkedő forgalommal tudott tovább erősödni és az 50 napos mozgóátlag fölé zárni. Ez kifejezetten biztató mozzanat, az indikátorok is szemmel láthatóan örülnek neki, így ha sikerül megtartani a pluszokat, jöhet az MACD-nél is a vételi jelzés. A csütörtök délelőtti kimerevített pillanatban jelenleg úgy néz ki, hogy viszi tovább a lendület az árfolyamot a keddi bullish gyertya után, 12800-nál találunk izmos szintet, ami már többször fordította az emelkedési kísérletet.

Támasz: 12060 (MA 200); 11820

Ellenállás: 12400; 12800

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Újra emelkedő pályán az euró »

4IG 610 (-0,65 ) AKKO Invest 510 (2,41 ) ANY 1370 (-0,36 ) AutoWallis 108 (-0,46 ) ELMU 34000 (-1,16 ) EMASZ 31600 (0,64 ) ENEFI 404 (0,50 ) ESTMEDIA 126 (1,61 ) FORRAS/OE 1800 (-9,09 ) FUTURAQUA 103 (-1,90 ) GSPARK 5220 (1,56 ) KULCSSOFT 2780 (1,46 ) MOL 2658 (-0,37 ) MTELEKOM 441 (0,46 ) NORDTELEKOM 50 (-0,30 ) OPUS 287 (-1,10 ) ORMESTER 10200 (0,99 ) OTP 15540 (-0,58 ) OTT1 207 (-0,72 ) PANNERGY 748 (0,27 ) RABA 1125 (-2,60 ) RICHTER 7075 (-0,63 ) SET Group 100 (-0,80 ) TAKAREK 498 (-0,80 ) WABERERS 1085 (-0,91 )