Tovább pöröghet az agrárium hitelállománya

| forrás:
OTP
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Tavaly szeptember végére az agrárium hitelállománya meghaladta az 1100 milliárd forintot, további, sőt a tavalyinál nagyobb ütemű növekedésre számítanak az OTP Agrár szakértői.

Több mint 4 százalékkal, 45 milliárd forinttal emelkedett az agrár- és az élelmiszeripari vállalkozások összesített hitelállománya 2017. és 2018. szeptember 30-adika között – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet nemrég kiadott jelentésében. A szervezet szerint, bár a mezőgazdasági beruházások volumene elmaradt a nemzetgazdaság egészében mért szinttől, a kedvező kamat- és finanszírozási környezet továbbra is hitelforrások igénybevételére ösztönzi az agrárium szereplőit.

Hasonlóan látják az OTP Agrár szakértői is: a szektor hitelállományának 2017. második felétől tapasztalható bővülése idén még nagyobb ütemben folytatódhat. Mindezt az élelmiszeripar beruházási hitelállományának a tavalyi harmadik negyedévben tapasztalható növekedése, a mezőgazdaságban pedig a Vidékfejlesztési Pályázatokhoz kapcsolódó beruházási hitelek fellendülése, illetve az ehhez kapcsolódó újabb jegybanki növekedési hitelprogram (NHP fix) erősítheti.

Bár a korábbi növekedési hitelprogram keretében felvett forgóeszköz- és beruházási hitelek egy része idén már kifuthat – így ha az érintettek újabb finanszírozási konstrukcióba kezdenek, ez csupán pótlólagos állományt jelenthet –, jól látszik, hogy az elmúlt időszakban felfelé ívelő pályára állt az agrárium hitelállománya.

- Az OTP Agrár részint a már 6 éve sikerrel futó támogatás-előfinanszírozási termékkel, a Zöld kártya – Támogatások Faktoringgal, a nemrég bevezetett és széleskörű felhasználási lehetőséget nyújtó Agrár Fejlesztési Hitellel és az újabb jegybanki hitelprogramra, az NHP fixre épülő konstrukcióval járulhat hozzá leginkább idén a hitelállomány növeléséhez – nyilatkozta Balogh Tamás, az OTP Agrár Értékesítéstámogatási és Üzletfejlesztési Főosztályának vezetője.

Az OTP Zöld kártya – Támogatások Faktoring esetében fontos változás, hogy mára a közvetlen alap támogatási jogcímek mellett több mint 30 egyéb támogatási jogcím finanszírozására is felhasználható, amivel a gazdálkodók még szélesebb köre számára jelenthet megoldást.

- Az élelmiszeripari vállalkozásokat az európai uniós támogatások finanszírozása mellett komplex banki szolgáltatás csomaggal, személyre szabott ajánlatokkal is megkeressük - tette hozzá Balogh Tamás. 

Ezt olvasta már?

Erőteljes lefordulás az OTP-nél »