632 pontos szakadás a DOW 30 ipari indexben

| szerző:

Újabb Trump kirohanás a kínai viszont vámokra és fenyegetésre. Elhangzó fogalmak: amerikai vállalatok kivonulása Kínából, szükségállapot.


RANDOM CAPITAL

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
Ez is eljött! Beléptünk az augusztus és egyben a nyár utolsó hetébe. A jó idő még velünk maradhat, de meteorológiai nyár legközelebb jövő júniusban lesz. Ej, de kár! Bármilyen izzasztó is, szeretem a nyarat. Maradnak utána a nyári emlékek és majd kibírjuk valahogy 2020. nyaráig. Mozgalmas ősz lesz. Legkisebb lányom átesik a keresztségen, esküvőbe megyünk és nagyon, de nagyon remélem, hogy sikerül ellátogatnunk első "babás" utunkra, Rómába. Mert Róma, az Róma. Minden út odavezet... “Omnes viae Romam ducunt”. "Minden út Rómába vezet". Szövevényes a mondás útja, de közel sem az ókori Rómából ered, hanem valószínűleg a XII. századból és jelentése annyit tesz, hogy egy dologhoz sokféleképpen is el lehet jutni. Kiábrándító? Nekem kicsit igen. Amikor Rómára gondolok, a pompázó, fénylő, ezerarcú ókori Róma jut eszembe, úgy ahogy a filmekben láttam. Persze láttam és látok filmet most is, ami a pápai birodalomról szól az 1400-as évek végén (Borgiák). Mindenkinek ajánlom a sorozatot, ez is egy zseniális film, ráadásul tökéletesen bemutatja az akkori római életet, de bizony ez sem az ókorban van. Városok. Lenyűgöznek. Igaz történelmek képviselői, történelmük számunkra nem biztos, hogy minden elemében ténylegesen ismert. Belegondolni, hogy Róma utcáin hány nemzedék járhatott sietős léptekkel, vagy éppen mélán búslakodva lassú léptekkel, lehorgasztott fejjel, mások jókedvűen intézték dolgaikat, ha engedte őket vidámságra az őrült császári lét. Ma már csak letűnt korok emlékeit őrzik a megmaradt nevezetességek, többségük már így is csak újraépítve a tomboló római tűzvész után. Nincs megállás, az idő halad. Vajon mi marad az utókornak a 2000-es évek emlékeként? Amerikai felhőkarcolók? Dubai látványosságok? A Golden Gate-híd vagy a magyar Országház? Pusztítanak-e még városokat elmarcangoló tűzvészek, dúlnak-e még romokba döntő háborúk? Mi marad az utánunk érkező nemzedékeknek a mi, mai világunkból? Kereskedelmi háború, villanyautó, űrutazás? Biztos számos olyan dolog, ami talán egyikünk listáján sem szerepelne. Jó reggelt! Érkezik az ősz. Tanítás. Falevél hullató szél. Egyre korábban sötétedés. Mi, akik megéltük ezt a nyarat is, hamarosan vágyakozóan tekintünk majd a következő nyár felé, akiknek nem sikerült megélniük, emlékekké váltak a történelem örök számai mögött, időszámításunk előttről és utánról. Ami biztos, hogy ezen a héten, a vasárnapi napon, bekopog az ajtókon, felül a dombtetőre, befújja magát a kulcslyukon a kerge őszi szél... Kezdődik az iskola: " Az apuka megkérdi kisfiától: - Nem vette észre a tanító néni, hogy én segítettem a házifeladat megoldásában? - Nem. - Na és mit mondott a megoldásodra? - Azt, hogy napról napra hülyébb leszek."Semleges
Tovább minden a hektikusság véres mezején. 632 pontos szakadás a DOW 30 kiemelt amerikai ipari indexben és vele együtt szakadt szinte minden.--
Újabb Trump kirohanás a kínai viszont vámokra és fenyegetésre. Elhangzó fogalmak: amerikai vállalatok kivonulása Kínából, szükségállapot. Nem hangzik ez túl rózsásan...--
Újabb brit miniszterelnöki megszólalás: fel kell készülni a rendezetlen BREXIT lehetőségére. Jaj!-
1550 dollár az arany, ennyi volt a konszolidáció. Haladunk az 1600 dollár irányába, miközben mára újabb testes esést mutatnak a határidős jegyzések az amerikai indexek piacán.--
Magyar Értékelés
A magyar piac emelkedett egy haloványat (124 pontos erősödés) és felkúszott 39519 pontra. Valószínű, hogy ma sem az emelkedésről fog szólni a Budapesti Értéktőzsde kereskedése, hacsak nem érkezik fordulat a nemzetközi piacokon (ez egyelőre nem látszik). 5 Mrd forint volt a szégyenletes forgalom.--
12350 forintos OTP, az egyetlen vezető részvény, ami egészségesen mozog a nehéz piaci körülményrendszerben is.+
2850 forint környékére rendezkedett be a MOL részvény árfolyama (2846 forintos zárás).-
425 forinton tartotta magát a Telekom, se fel, se le (sokszor írtam már ezt róla).+
4700 forint közeléből 4800 forint fölé emelkedett pénteken napközben a Richter, de végül közepes erősödéssel 4780 forinton zárta a hetet.+


Indexek
S&P 500 2 847,11 (-75,84 -2.59%)
Dow Jones Ind 25 628,90 (-623,34 -2.37%)
DAX 11 611,51 (-135,53 -1.15%)
NIKKEI 20 710,91 (82,90 0.40%)

BÉT előző záró
BUX39 519,58 (+124.87 +0.32%)
OTP12 350 (+10 +0.08%)
MTELEKOM425 (+0 +0%)
RICHTER4 780 (+54 +1.14%)
MOL2 846 (+2 +0.07%)

 

Tovább »


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

facebook

Ezt olvasta már?

Technikai recesszió a német gazdaságban »

4IG 949 (2,82 ) AKKO Invest 446 (-0,89 ) AutoWallis 107 (1,43 ) EHEP 8600 (-3,37 ) ELMU 34200 (0,59 ) ENEFI 455 (2,25 ) ESTMEDIA 142 (-2,07 ) FUTURAQUA 103 (0,19 ) MASTERPLAST 750 (1,63 ) MOL 3020 (0,13 ) NORDTELEKOM 43 (-1,59 ) OPUS 312 (-0,89 ) ORMESTER 7000 (-2,10 ) OTP 13660 (-0,65 ) OTT1 240 (-2,04 ) PANNERGY 756 (0,80 ) RABA 1090 (-2,68 ) RICHTER 5700 (-0,35 ) SET Group 116 (2,65 ) TAKAREK 570 (0,35 )