65 milliárd adózott nyereségről jelentett az OTP

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az OTP-csoport a várakozásoknál magasabb, 65,0 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 23 százalékkal meghaladja az egy évvel ezelőttit - közölte az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

Az OTP-csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 2018 első negyedévében 79,3 milliárd forint volt, 33 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 19 százalékkal az egy évvel ezelőttinél.

A bank az eredményjavulást a kedvező makrogazdasági környezet mellett egyrészt a kockázati költségek rekordalacsony szintjével, a működési eredmény javulásával és a bevételek bővülésével magyarázta.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A csoport kockázati költségei 1,3 milliárd forintot tettek ki, 93 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél és 90 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

A leányok is jól futottak

A bank közölte: lényegesen javult a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása, 46 százalékra, az előző év első negyedévében mért 33 százalékhoz képest.

A konszolidált korrigált eredményhez az OTP Core 39,0 milliárddal, a bolgár DSK Bank 11,2 milliárddal, az orosz leánybank 8,5 milliárddal, az ukrán pedig 5,8 milliárd forinttal járult hozzá. Az orosz internetes Touch Bank 1,3 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, míg a horvát leánybanknál a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 7,7 milliárd forint volt.

A szlovák és a montenegrói leánybankok eredménye szembetűnően csökkent az első negyedévben, az előbbié, az OBS-é 0,7 milliárd forintot tett ki, ami 152 százalékkal kisebb az előző negyedévinél és 756 százalékkal az egy évvel korábbinál, a CKB-é pedig 0,6 milliárd forint volt, az előző negyedévinél 184 százalékkal, az egy évvel korábbinál 737 százalékkal kisebb.

A szlovák alfejezetben a visszaesést a módszertani változások mellett üzleti folyamatokkal, például a kamatmarzs csökkenésével is magyarázták. A szerb leánybank 0,5 milliárdos eredményt könyvelhetett el az első negyedévben, a román leánybank pedig 1,5 milliárd forint eredményével az előző negyedévinél 58 százalékkal, az egy évvel korábbinál 15 százalékkal jobb negyedéves teljesítményét érte el.

A jelentés szerint 14,7 milliárd forintot tett ki a pénzügyi szervezeteket terhelő különadó, ami tartalmazza a magyarországi bankadó első negyedévben egy összegben elszámolt teljes éves hatását, valamint a szlovák bankadó első negyedévre jutó részletét.

Javuló működési eredmény

A működési eredmény 9 százalékkal javult az előző negyedévhez képest. Az egy évvel korábbival összehasonlítva a konszolidált bevételek 9 százalékkal, 206,3 milliárd forintra nőttek, a működési kiadások pedig 13 százalékkal, 113,5 milliárd forintra emelkedtek.

A nettó kamatbevételek az előző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest nőttek, azonban a nettó díjbevételek 15 százalékkal visszaestek negyedéves alapon, míg éves összehasonlításban nőttek. A nem kamatjellegű bevételek 28 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest.

A csoport mérlegfőösszege az előző évi azonos időszakáét 20 százalékkal meghaladva, 13,5 ezer milliárd forintot tett ki az első negyedévben; a hitelek és a betétek egyaránt 24 százalékkal nőttek éves alapon, a hitelek, 7,1 ezer milliárd forintot, a betétek 10,4 ezer milliárd forintot tettek ki.

A makrogazdasági környezet javulásával egybehangzóan a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 8,9 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 14,1 százalékról.

Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 10 560 forint volt. Az elmúlt egy évben az OTP-részvények legmagasabb árfolyama 11 780, a legalacsonyabb pedig 8250 forint volt.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Kellemes hangulat volt a börzén »

4IG 1148 (13,89 ) ALTEO 758 (-1,56 ) APPENINN 453 (-3,51 ) AutoWallis 106 (-6,61 ) BIF 307 (2,68 ) CIGPANNONIA 375 (-0,13 ) CSEPEL 680 (-2,86 ) Duna House A 4020 (-0,74 ) EHEP 5000 (2,04 ) ENEFI 467 (4,94 ) ESTMEDIA 81 (-4,05 ) FORRAS/T 1150 (-4,96 ) GSPARK 3690 (-0,81 ) KONZUM 201 (-0,25 ) KPACK 16800 (5,00 ) KULCSSOFT 1200 (-4,76 ) MASTERPLAST 726 (-1,09 ) MOL 3150 (-3,67 ) MTELEKOM 425 (1,92 ) NORDTELEKOM 41 (0,24 ) NUTEX 28 (2,95 ) OPUS 407 (-0,05 ) ORMESTER 2760 (-2,13 ) OTP 12120 (0,17 ) OTT1 208 (-1,19 ) PANNERGY 708 (-0,84 ) RICHTER 5040 (-0,49 ) TAKAREK 640 (-2,14 ) WABERERS 1030 (-3,74 ) ZWACK 17500 (-0,57 )