A Basnyefty is az orosz privatizáció áldozata lehet

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Magyarországon is érdekelt Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajcég megvenné az ugyancsak orosz Banyefty olajvállalat állami részesedését, az ajánlatot a Lukoil már eljuttatta az orosz kormánynak.

Orosz kormányzati forrásra hivatkozva a Reuters azt közölte, hogy a Basnyefty iránt több cég is érdeklődik. Az orosz kormány nemrég hozta nyilvánosságra, hogy részben privatizációs bevételekkel tömködné be a költségvetés lyukait, amelyek a kőolaj árcsökkenése miatt keletkeztek.

A kormány privatizációs listájára egyebek között a Basnyefty is felkerült: az állam vagy megválna több mint 50 százalékos részesedésétől, vagy pedig 25 százalék tulajdonrészt tőzsdén keresztül értékesítene. Döntés még nem született, hogy melyik változatot hajtja végre.

Az orosz állami vagyonalap tulajdonában van a Basnyefty 50,08 százaléka, Baskíria autonóm köztársaság pedig 25 százalék plusz egy részvényt birtokol.

A Basnyefty januári termelése 1,753 millió tonna volt, ami 10,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A Lukoil termelése 2,9 százalékkal 7,173 millió tonnára emelkedett a múlt hónapban. A Basnyefty tavaly a hetedik legnagyobb orosz olajtermelő cég volt, 19 millió 919 ezer tonna kőolajat bányászott.

Ezt olvasta már?

A foglalkoztatási adatok hallatán kilöveltek az indexek »

4IG 635 (2,42 ) AKKO Invest 458 (1,67 ) ANY 1270 (2,42 ) APPENINN 359 (1,13 ) AutoWallis 82 (5,68 ) CIGPANNONIA 175 (4,48 ) DELTA 97 (7,10 ) EHEP 2570 (-3,02 ) ENEFI 320 (1,27 ) FORRAS/OE 1140 (6,54 ) FORRAS/T 1400 (-6,67 ) FUTURAQUA 68 (-2,44 ) GSPARK 3400 (0,29 ) Gloster 2500 (-10,52 ) KULCSSOFT 1545 (-0,96 ) MASTERPLAST 600 (0,33 ) MOL 1860 (2,14 ) MTELEKOM 381 (0,66 ) NORDTELEKOM 32 (8,93 ) OPUS 260 (1,96 ) ORMESTER 11700 (-6,02 ) OTP 10900 (0,46 ) OTT1 198 (-2,46 ) PANNERGY 618 (0,98 ) RABA 864 (-0,46 ) RICHTER 6895 (5,67 ) TAKAREK 490 (1,24 ) WABERERS 898 (-1,32 )