A Duna House: 338,6 millió forint adózott eredmény

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 338,5 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el a második negyedévben, ami 36 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek - közölte a cég kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az első félévi adózott eredmény 504,6 millió forint volt, éves szinten 57 százalékkal csökkent, főként a MyCity ingatlanfejlesztési tevékenység erős bázishatása miatt. Az előző év első fél évében adták át a Reviczky Liget projekt meghatározó részét, idén az első és a második negyedévében nem voltak jelentősebb projektátadások, így az ingatlanfejlesztési tevékenységből származó eredmény nem volt számottevő. A csoport közleménye szerint 2019 második negyedévében növelni tudta franchise és pénzügyi közvetítésből származó eredményét. Magyarországon a pénzügyi közvetítő üzletág pótolni tudta a lakástakarékpénztári tevékenység kieső profitját. Lengyelországban a Gold Finance akvizícióját követően mind a bevételek, mind pedig a hitelközvetítési volumenek kimagasló mértékben nőttek, amihez hozzájárult a tevékenység jelentős, organikus növekedése is.

A működési és adózott eredmény a negyedév során pozitívba fordult, a menedzsment várakozásai szerint az eredmény tovább nő a következő negyedévekben. A csehországi leányvállalatok javítani tudták eredményüket, pozitív eredménnyel zárták mind a negyedévet, mind a fél évet. A csoport konszolidált árbevétele 2019 második negyedévében meghaladta az 2 milliárd forintot, éves szinten 6 százalékkal bővült. Összességében a vezetőség megerősítette a 2019-re tett, az alaptevékenységre vonatkozó eredmény-előrejelzését. A jelentés kitér arra is, hogy a MyCity projektek második negyedéves kivitelezési csúszásai miatt megnövekedett a valószínűsége annak, hogy az idénre tervezett átadások 2020-ra kerülnek át. Az esetleges csúszás nem érinti a lakások értékesítésének áfavonzatát, azokat 5 százalékos áfával értékesítik. A Duna House-csoport részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, utolsó záróára augusztus 22-én 3720 forint volt. A papír éves maximuma 4380 forint, az éves minimum pedig 3360 forint.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Magyarországon visszaesett, Lengyelországban nőtt a cég forgalma »