A Mol vitte ma a prímet

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,68 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 39 889,60 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs.

Emelkedő indexekkel zártak nyugaton

Hat hete a legnagyobb emelkedést produkálták a nagy európai értéktőzsdék, miután az Európai Központi Bank (EKB) csak fokozatosan és nagyon óvatosan kezdi meg kötvényvásárlási programjának leépítését, nyitva hagyva egy korrekció lehetőségét, az alapkamat pedig még hosszú ideig nullán marad. Az EKB azt is közölte, hogy a 2015 óta vásárolt összesen 2,4 ezer milliárd euró értékű kötvényből származó jövedelmet továbbra is befekteti.

A nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX-30 index 1,39 százalékkal, a londoni FTSE 100 0,53 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 1,50 százalékkal ment föl. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 1,01 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 1,35 százalékkal emelkedett. Szerdán gyengüléssel zártak a vezető európai tőzsdék. A DAX-30 0,46 százalékkal, az FTSE-100 1,05 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,37 százalékkal csökkent.

Új történelmi csúcs

A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Kiss Mihály, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a BUX-index emelkedett ugyan, de alig mozdult el az előző naphoz képest.

Az OTP és a Telekom árfolyama stagnált

A vezető részvényekről megjegyezte, hogy a Mol tudta a legnagyobb emelkedést elkönyvelni, a Richter is erősödött, ugyanakkor az OTP és a Magyar Telekom árfolyama nem változott az előző napi záróárhoz képest. A nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése volt, komoly várakozások előzték meg az eseményt.

Csökkenti kötvényvásárlásait az EKB

Kiss Mihály szerint az EKB a piaci várakozásoknak megfelelően 2018. januárjától a jelenlegi havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkenti a kötvényvásárlások összegét, a vásárlásokat legalább 2018 szeptember végéig folytatja.

Az elemző ugyanakkor meglepetésként értékelte, hogy az EKB nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy ezt rugalmasan kezeljék, és ha a gazdasági helyzet megkívánja akkor ezt a keretösszeget időben és összegben is tovább tudják emelni. Kiss Mihály a pénteken várható piacmozgató hírek közül az amerikai makrogazdasági adatokat említette, mint például a GDP-t és az inflációt.

Az eredmények

A Mol 12 forinttal, 0,37 százalékkal 3252 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott 10 900 forintot ért, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 471 forintot ért, forgalma 471,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,22 százalékkal 6725 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3271,05 ponton zárt csütörtökön, ez 23,56 pontos, 0,72 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.