BÉT legek és a pezsgés évének dijazottjai

| forrás:
BÉT
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

A Budapesti Értéktőzsde újra megrendezte a hazai tőkepiac egyik legkiemelkedőbb eseményét, a BÉT Legek 2018 rendezvényét. A tőzsde a díjátadó keretében 18 kategóriában díjazta az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit, a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló, szakmai zsűri elbírálása és a piaci teljesítmények alapján.

Az év befektetési szolgáltatója az OTP Bank Nyrt., a legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cég pedig a Concorde Értékpapír Zrt. lett, de díjat kapott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. volt vezérigazgatója is. Az eseményen a BÉT bemutatta a 2018-as évre vonatkozó Stratégiai Jelentését is.

A tőkepiac fejlesztésért járó díjat Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. volt vezérigazgatója kapta. A díjat Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke adta át. Az idei évben új kategóriaként bekerültek az év külföldi kötvénykibocsátóját (Bank of China), valamint az év jelzáloglevél kibocsátóját (OTP Jelzálogbank Zrt.) megillető kitüntetések is.

Az év részvénykibocsátója kategória idén kifejezetten a BÉT Xtend piacon elért eredményeket honorálta (Megakrán Nyrt.), illetve díjat kapott az év alaptőkeemelése (Konzum Nyrt.) is. A befektetői tudatosság építéséért legaktívabb szerepet vállaló személyre bárki megtehette ajánlását, az év hazairészvény-kereskedési platformjára (KBC Equitas) pedig a BÉT honlapján, előzetes regisztrációt követően lehetett szavazni, összesen 991 voks érkezett.

A BÉT Legek 2018 díjazottai

  1. A hazai tőkepiac fejlesztéséért: Christopher Mattheisen, Magyar Telekom Nyrt.
  2. Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége: 1. Concorde Értékpapír Zrt., 2. Wood & Co, 3. Erste Befektetési Zrt.
  3. Az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cége: Erste Befektetési Zrt.
  4. Az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cége: Erste Befektetési Zrt.
  5. Az év legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cége: Raiffeisen Bank Zrt.
  6. Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója: OTP Bank Nyrt.
  7. Az év alaptőkeemelése: Konzum Nyrt.
  8. Az év részvénykibocsátója az Xtend piacon: Megakrán Nyrt.
  9. Az év kötvénykibocsátója: Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
  10. Az év külföldi kötvénykibocsátója: Bank of China
  11. Az év jelzáloglevél kibocsátója: OTP Jelzálogbank Zrt.
  12. Az év adatszolgáltatója: RND Solutions Zrt.
  13. Az év befektetési szolgáltatója: OTP Bank Nyrt.
  14. Kibocsátói transzparencia díj: MOL Nyrt.
  15. Kibocsátói transzparencia mid-cap különdíj: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
  16. Az év hazairészvény-kereskedési platformja: KBC Equitas
  17. Befektetői tudatosság terjesztéséért: Sütő Ágnes, Magyar Bankszövetség
  18. A legjobb befektetői kapcsolattartó: Réthy Róbert, MOL Nyrt.

BÉT Stratégiai Jelentés 2018 – A pezsgés éve

A BUX csekély, 0,6 százalékos mínuszban zárta a 2018-as évet, a BÉT viszont így is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a legtöbb külföldi börzéhez viszonyítva. Az átlagos napi részvénypiaci forgalom elérte a 11,4 milliárd forintot, 6,7 százalékkal meghaladva a 2017-es értéket. A magas forgalom egyrészt köszönhető az év második felében tapasztalt megnövekedett volatilitásnak, másfelől a magyar tőzsdén listázott cégek egyedi sztorijainak egyaránt. A tőzsde éves összesített azonnali részvénypiaci forgalma 3,7 százalékos növekedést produkálva, a megelőző évi 2690 milliárd forintról 2791 milliárd forintra duzzadt.

A négy blue chip részvény a teljes forgalom 89 százalékát adta a tavalyi évben, ami gyakorlatilag megegyezik a 2017-ben tapasztalt koncentrációval. A tőzsdén jelenlévő cégek közül három, a Konzum Nyrt., az ALTEO Nyrt. és a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) papírjai feljebb léptek a Prémium kategóriába, ahol immáron 19 vállalat részvényeit lehet megtalálni; valamint megjelentek a SZIT-ek (Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságok) is a tőzsdén.

A tőzsdére érkező friss tőke tekintetében is kimagasló teljesítményt nyújtott a 2018-as év. A már listázott cégek rekordnagyságú tőkeemelést hajtottak végre, 2018-ban közel 80 milliárd forintnyi friss tőke érkezett a hazai részvényparkettre, ezzel jelentősen hozzájárulva a hazai tőkepiaci kapitalizáció növekedéséhez, mely a 2018-as becsült GDP értékéhez viszonyítva év végére elérte a 20%-ot, amely 5,3%-kal magasabb, mint a 2015. év végi állapot.

Teljessé vált továbbá a Budapesti Értéktőzsde középvállalatoknak nyújtott szolgáltatáscsomagja. Az évente megjelenő BÉT50 kiadvány révén a figyelem középpontjába került további 50 sikeres magyar vállalkozás. Az ELITE Programhoz, a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Értéktőzsde a vállalati edukációt, a tőkepiaci finanszírozás elősegítését és a kis- és középvállalkozások fellendítését célzó közös együttműködéséhez idén 9 új hazai vállalat csatlakozott, ezzel Magyarország összesen 17 vállalattal az elsők között vesz részt a programban. A BÉT Xtend platformon, zártkörű tőkeemelési tranzakciókat követően két vállalat kezdte meg részvényeivel a kereskedést: az emeléstechnikai megoldásokkal foglalkozó Megakrán Nyrt., valamint a CyBERG Corp. Nyrt., amely a KAJAHU étterem- és technológiai franchise tulajdonosa.

„2018 izgalmas év volt a Budapesti Értéktőzsde életében. Több tőzsdei cég is szintet lépett és került a Prémium kategóriába, voltak tőkeemelések, bevezetések, nőtt a kereskedés volumene is, új termékek jelentek meg a BÉTa Piacon és immár a BÉT Xtenden is megjelentek az első szereplők. A magyar tőzsde körül pezseg az élet. Elégedettek lehetünk tehát, de hátra dőlnünk még nem szabad. Vannak további céljaink, melyeket partnereink támogatásával szeretnénk elérni.”- nyilatkozta Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

Ezt olvasta már?

Most nézd meg - így alakul a CETOP! »

4IG 4240 (-14,86 ) AKKO Invest 19200 (2,13 ) ALTEO 700 (-0,71 ) ANY 1350 (-0,37 ) APPENINN 525 (5,85 ) AutoWallis 166 (1,22 ) CSEPEL 610 (1,67 ) CyBERG 1940 (14,12 ) Duna House A 4100 (0,49 ) ENEFI 315 (-16,00 ) ESTMEDIA 95 (-4,04 ) FUTURAQUA 44 (-3,29 ) GSPARK 3640 (-0,27 ) KONZUM 200 (-1,48 ) KPACK 17000 (-6,08 ) KULCSSOFT 1300 (4,00 ) MASTERPLAST 685 (-2,84 ) MOL 3328 (-0,66 ) MTELEKOM 471 (1,40 ) NORDTELEKOM 40 (-3,41 ) NUTEX 29 (-0,34 ) OPUS 402 (-1,23 ) ORMESTER 1650 (19,57 ) OTP 12790 (-0,08 ) OTT1 208 (-7,56 ) PANNERGY 696 (-5,69 ) RABA 1205 (-1,23 ) RICHTER 5280 (-0,47 ) SET Group 648 (15,71 ) TAKAREK 680 (3,03 ) WABERERS 1700 (0,89 ) ZWACK 17200 (0,58 )