35 ezer pontnál poroszkált a BUX májusban

| forrás:
GazdaságTV.hu
| olvasási idő: kb. 1 perc

Bár lassuló bikapiaci trendről beszélhetünk, mégis a BUX index újabb történelmi csúcson, közel 35 ezer ponton is járt május közepén. Az azonnali részvénypiaci forgalom 18%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest. Jól mennek a magyar blue chipek, a Magyar Telekom kivételével.

15 perces

Sikeresen tört ki a BUX rövidtávú ellenállásai alól a csütörtöki kereskedés elején, az OTP vezetésével hagyta maga mögött 34500-at és 34600-at is. A 34944-nél található csúcsot tesztelni már nem sikerült, 34900 pontnál fogyott el a lendület.

A nap végi esés 34762 pontos  záró értéket eredményezett, ami nem olyan, mintha napi maximumon lennénk, de összességében nem lehet ok a panaszra. A 34500-34600-as támaszzóna visszatesztelése is elképzelhető a folytatásban, de ha innen sikerül fordulni, akkor újra a 35000-es lélektani szint kerülhet előtérbe. Ez jelent komoly ellenállást az index emelkedésének útjában.

Támasz: 34600

Ellenállás: 35000

Napi

Harmadik napja emelkedik zsinórban a hazai index, ezúttal elsősorban az OTP emelkedése vezérelte az erősödést, ami mindenkori csúcsához segítette napon belül az árfolyamot. Az elmúlt időszakban látott felfelé kanyarodás ideális setup lehet egy újabb emelkedő hullámhoz a 35000 alól érkező kitörést követően.

Az indikátorok már a megfelelő irányba haladnak, az RSI bullish jelzésben, az MACD pedig megindult a felfelé keresztezés irányába. Jelenleg tehát nem lehet ok panaszra a technikai képet illetően, 34000 előtt jönne az első negatív jelzés.

Támasz: 34000

Ellenállás: 35000

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Az MTelekomon kíül minden tolta a mutatót »

4IG 963 (-0,31 ) AKKO Invest 29200 (0,69 ) ALTEO 772 (-0,26 ) APPENINN 442 (-0,56 ) AutoWallis 112 (-1,76 ) BIF 301 (-1,31 ) CIGPANNONIA 316 (-3,07 ) CyBERG 1820 (1,11 ) Duna House A 3790 (0,26 ) EHEP 10500 (-1,87 ) ELMU 30600 (2,68 ) ENEFI 502 (-1,95 ) ESTMEDIA 124 (1,64 ) FORRAS/OE 1540 (6,21 ) FUTURAQUA 114 (0,18 ) GSPARK 4400 (-0,90 ) KPACK 19500 (2,09 ) KULCSSOFT 1550 (3,33 ) MASTERPLAST 726 (1,68 ) MOL 2976 (2,69 ) MTELEKOM 432 (-0,23 ) NORDTELEKOM 46 (0,33 ) NUTEX 30 (1,02 ) OPUS 395 (-0,30 ) ORMESTER 7900 (8,97 ) OTP 12760 (0,71 ) OTT1 282 (-0,88 ) PANNERGY 752 (0,53 ) RABA 1140 (-2,15 ) RICHTER 4920 (1,95 ) SET Group 654 (1,55 ) WABERERS 1415 (1,07 ) ZWACK 16800 (0,60 )